Ha Londonban jár turistáskodni az ember és már elfáradt a sok vár, torony, műemlék, múzeum és szobor látványától, pihenésképpen mostanság is érdemes felkeresni a híres parkokat, ahol egy kicsit megnyugodhatunk a természetes zöld és a helyi állatsereg közelségétől. Az angolok híresek a pázsitjukról, a különböző füveikről, így talán nem nagy meglepetés, hogy a parkjaikra, zöldterületeikre is nagyon odafigyelnek. London közepén, metróval gyorsan megközelíthetően, közvetlenül egymás mellett terül el négy nagy park, a Hyde, a Green, a St. James, valamint a Buckingham-palota kertjei.

A Hyde maga 143 hektár (1,43 km2), így nagynak mondható, utakkal, kis virágágyásokkal, padokkal, fákkal. Összehasonlításképpen, a budapesti Margit-sziget 96 hektáros. Számtalan kis ösvény szalad ide-oda, hatalmas platánokkal szegélyezett sétányokon lehet égetni a kalóriát. Az ismerős platánok miatt néha olyan érzése is lehet az embernek, mintha egy magyar parkban sétálgatna, talán csak az angol vadászeb nem illene teljesen oda.

Természetesen van ott egy tó is, nem is kicsi; a 16 hektáros Serpentine a park nyugati oldalát határolja, és számos madárfajnak ad otthont. Anglia enyhe éghajlata miatt sok madár itt telel át, mielőtt visszaindulna északra. Gyakori vendégek a ludak, sirályok, kacsák, sőt, pelikánok avagy rózsás gödények is előfordulnak errefelé. Ritka szépség az indiai lúd. A rengeteg madár remek látványosság, annál is inkább, mert szemtelen módon szinte már az ember kezéből eszik ki az eleséget, annyira megszokták, hogy etetik őket.

Érdekes jelenség a szerecsensirály, mely téli ruhájában fehéren pompázik, de nyáron fekete a feje, innen kapta a magyar nevét.

Bütykös hattyúk úsznak méltóságteljesen a vízen, piros csőrük messziről felismerhető. Az angol nyelv néma hattyúnak hívja őket, mert ellentétben rokonukkal, az énekes hattyúval, nemigen hajlandóak "megszólalni".

A park területén sokszor lovasok vágnak keresztül, de nem egyértelmű, pontosan honnan jönnek és hova tartanak, talán a közeli Buckingham-palotába. A közlekedésüket külön nekik kiállított táblák segítik.

Virágágyásból is találhatunk egy regimenttel, decemberben is nyíló virágokkal. Mellettük békésen megfér a szép pázsit, és a rajta csipegető, mindenhol ott lévő galambok is. Fűre lépni természetesen tilos.

Végül pár szót a park lakói közül a legszemtelenebbről. Ő pedig nem más, mint a szürke mókus, mely a platánokba vájt odúkban lakik (télen szépen kibélelve levelekkel)...

...és alig várja, hogy az emberek a hajnali 5 (!) órai parknyitás után megjelenjenek. Ha csak minden századiknál van egy kis használható mogyoró, akkor gyorsan összejön a télirevaló. Vagy még annál is több.

Vannak olyan bátrak, hogy felmásszanak az ember lábán, ha az nem hajlandó lehajolni a csemegével vagy nem elég gyors...hiába, ők nem érnek rá, ha jön a hó!

Összegzésképpen: ha Londonban jár az ember, a parkokat feltétlenül érdemes felkeresni, de ne hagyjuk otthon a fényképezőgépet! Ja, és a mogyorót se...

Köszönet a posztért régi kedves olvasónknak, V. Gábornak.