A keményre sikeredett februári időjárás után fellélegezhetünk. Napközben kellemes a hőmérséklet, egyre hosszabbak a nappalok, olvad a jég vizeinken, kinyílt a hóvirág, a téltemető… és énekelnek a madarak! Ezzel téli madársorozatunk is a végéhez ért.

Széncinege

Egyre gyakrabban hallani a széncinege „nyitnikék”-jét, ami a területfoglalás első jele. Nagyon korán kezdenek énekelni a léprigók, március elejétől már az énekes rigó is flótázik. A fekete rigók már februárban is énekelgetnek főként a városokban, ahol hamarabb melegszik a levegő, márciusban már a verekedő hímeket is megfigyelhetjük. A harkályok egyre gyakrabban dobolnak, a balkáni gerlék bólogató mozdulatokkal udvarolnak a tojóknak. Könnyen felismerhetjük őket, karcsúbbak, mint a galambok, barnás színűek, a nyakukon egy vékony fekete gallér van. Ők nagyrészt helyben teleltek át, így korán elkezdik a költést. Ugyancsak áttelelők a búbos pacsirták, gyakran megfigyelhetőek a városokban.

Búbos pacsirta

Gyakran összetévesztik őket a verebekkel, pedig ha figyelmesek vagyunk, hamar észrevesszük a különbségeket: a búbos pacsirták nem ugrálnak, mint a verebek, hanem futnak a talajon. Egyszínű, barnás tollazatuk van, a legjellegzetesebb a felmereszthető tollbúb a fejükön. Nagyon jól alkalmazkodtak a városi életmódhoz is, találtak már fészket a villamossínek talpfái között is, de a panelházak lapos tetejét is meghódította fészkeivel.

Barázdabillegető

A mediterráneumban telel, így korán megérkezik a barázdabillegető. Herman Ottó leánykamadárnak ismerte még, karcsú termetére utalván. A billegető név is találó, a madár gyors futások után a megálláskor erősen fel-le billegeti testét. Leleményes fészeképítő. Megfigyelték egyszer a Balatonon, hogy egy folyamatosan mozgó kompra rakta fészkét, nem kis fejtörést okozva magának azzal, hogy éppen hol tartózkodik a komp, ahol meg kell etetnie fiókáit. Tudtommal sikeresen kirepítette a fiókáit. Megjelennek a házi rozsdafarkúak is; egyszerű, reszeléses énekükkel jellemző színfoltjai a városi környezetnek, mert erősen kötődnek az épületekhez.

Házi rozsdafarkú

Eredeti élőhelyük a sziklás hegyoldalak, kőbányák, erre emlékeztető élőhely az ember által épített környezet. A hímek igazán mutatósak, fekete tollazatúak, szárnyukon fehér tükör van, farkuk pedig rozsdavörös. Költési időben reggel a legkorábban kezdenek el énekelni; még sötét van, amikor már mindenfelé szólnak a hím rozsdafarkúak.

Már decembertől szólnak a macskabaglyok, de a fő költési szezonjuk tavasszal kezdődik. Estefelé nagyon jellegzetes „bagolyhangot” hallhatunk: „húúúúúú….huhuhuhúúúúúú” – ezzel erősítik meg a párok kapcsolatukat és jelölik területüket. Nagyon ragaszkodnak a fészkelő helyükhöz, az ismert faodvakban rendszeresen meg lehet találni a napközben sziesztázó madarakat.

Macskabagoly

Márciusban egyre nyüzsgőbbek lesznek vizeink is, a költőhelyekre tartó vízimadarak lepik el a tavakat, folyókat. A nyári ludak már kotlanak, hogy április elején megjelenjenek a fiókáikkal, a kárókatonák és szürke gémek március folyamán foglalják el fészkeiket. Ők kolóniákban költenek, gyakran a védett, zavartalan szigeteken, melyek a folyók alkottak hordalékaikból. Nem ritka, hogy a költő párok száma meghaladja a százat az ilyen kolóniákban. Fészekfoglaláskor, de még inkább fiókaneveléskor bolondok háza lesz a környék a folyton kéregető fiókáktól és a civakodó szülőktől.

Csicsörke

Márciusban szólalnak meg először a csilpcsalpfüzikék, a hónap végén jelennek meg az első csicsörkék. Nagyon jellegzetes, kocsikerék csikorgásához hasonló énekük van.
Áprilistól aztán felgyorsulnak az események, szinte minden nap találkozhatunk újabb madárfajokkal, elkezdődnek a költések, hogy aztán ősszel a többszörösére felduzzadt létszámmal kezdődhessen a minden évben ismétlődő madárvonulás. 

Szöveg: Pénzes László ornitológus

Fotók: Csonka Péter természetfotós