Korai téltemetés

2014.01.07. 09:45 - sztroberri

A tél még el sem kezdődött, a növények máris temetik. Sok helyről jönnek a tavaszra utaló információk: nyílik a hóvirág, az ibolya, virágzik néhány gyümölcsfa, bimbós az orgona, sárgállik az aranyvessző. Meg a téltemető is (Eranthis hyemalis).

450px-Eranthis_hyemalis_(1).jpg

A pici sárga virágfejek „normális esetben” februárban bújnak elő, sokszor a hó alól. Ez a boglárkaféle az egyik legkorábban virágzó növényünk. Eredetét csak találgatják, egyesek szerint a mediterrán területekről került hozzánk, és egykori kolostorkertekből vadulhatott el. Mindenesetre vadon leginkább gyertyános-tölgyes erdők talaját borítja, ha nem háborgatják. Élőhelyei visszaszorulása miatt védett növénnyé nyilvánították, eszmei értéke 5000 forint.

large.jpg

A télikének is nevezett növényről úgy tartják, ha kivirágzik, itt a tavasz. Ez idén nyilvánvalóan nincs még így, de aki a kertjébe telepített belőle, már most élvezheti élénk színeit. A részben árnyékos helyet és a humuszos talajt kedveli, viszonylag gyorsan terjed. Gumóit szétosztva ősszel ültethetjük kb. 1,5 cm mélyre, a korai virágzás után kifejlődő tüszőtermések magjait pedig a hangyák segítenek terjeszteni.

369px-Illustration_Eranthis_hyemalis0.jpg

A sárga virágok elvirágzás után bezöldülnek, az egész növény visszahúzódik, és a gumók a föld alatt várják a következő tavaszt. A Dunántúlon még gyakoribb vadon, de egyre ritkábban találkozhatunk vele. Viszont a kertekben már régóta kedvelt növény, hiszen korán színt visz a téli szürkeségbe. Más zsenge zöld növényekkel (pintypanglevél), virágokkal (ibolya) ellentétben ez a növény nem való az első tavaszi salátákba, mert mérgező.

A természet ilyen korai ébredése elég szokatlan, de talán bízhatunk a mélyen gyökerező gyümölcsfák bölcsességében, hátha nem hagyják átverni magukat...

Forrás

Képek forrásához katt a fotókra.

1 komment Címkék: szaporítás mérgező boglárkafélék téltemető gumós növény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helkaland 2014.01.07. 18:47:55

Nálam a folytontermő eper virágzik folyton a teraszon, Szilveszter előtt fotóztam virágát, zöld termését - azóta is kitartóan úgy érzi, neki most "dolga van". Más kérdés, hogy a termés persze nem fog beérni, legfeljebb majd a madarak elcsipegetik. Mintha már rég nem lenne érvényes a "négy évszak" tézis.