Most nem egy újfajta burgonyáról, de még csak nem is valami jó kis receptről szólunk, hanem a rózsaszaporításról.

A dugványkészítés nem nagy ördöngösség, még városi, ámde telektulajdonos nagymamám is gyakran csinálta. Igaz, ő nem kerített nagy feneket a kertészkedés tudományának. Ahogy már valahol a blogon régebben említettem, vetni úgy vetett, hogy kiszórt egy marék magot, majd amikor kikeltek, a hasonlókat csoportosítva ültette össze. A szőlőt mindig szemmagasságban vágta le, mintha sövény lenne, mégis neki volt a legszebb termése az utcában.

Visszatérve a rózsákra: azokkal se sokat vacakolt. A kiszemelt példányból ceruzavastag szárakat vágott le, kb. 20 cm-es darabokra vágta, a leveleket leszedte, majd az így kapott szárakat egyszerűen ledugta a földbe. Rendszeresen locsolta, néha próbálkozott azzal is, hogy befőttes üvegekkel leborította a kikandikáló dugványokat, de emlékeim szerint nála ez nem változtatott az eredési arányon.

Ha nagymamámnál szakszerűbbek akarunk lenni, akkor egyenes, fiatal (tehát idei) szárat válasszunk, melyről könnyen le lehet törni a tüskét. A szárdarabok alsó feléről távolítsuk el a leveleket és tüskéket, majd ültessük el a kert egy félreeső részén ásott gödörbe, melynek aljára homokot terítettünk így:

Ha minden jól megy, és egész nyáron megfelelően öntöztük, őszre szépen begyökeresedett, átültetésre váró rózsatöveink lesznek.

És itt jön a krumpli a képbe! Állítólag biztosabban megerednek a dugványok, ha egy-egy kisebb burgonyába szúrjuk őket, és így ültetjük el.

Nekem nincs rózsám, így nem tudom leellenőrizni a módszer eredményességét, de ha valaki próbálta már, számoljon be az eredményről! Vagy a hétvégi Szőregi Rózsaünnepen is rá lehet kérdezni, aki arra jár.     

Ötlet innen.