Mediterrán virágözön (x)

2013.04.19. 09:15 - kapanyél

A régi bölcsesség szerint a leanderek azt szeretik, ha fejüket tűzi a nap, a lábuk pedig vízben áll. Alapelvként érdemes ezt megjegyezni, azonban még néhány dologra figyelnünk kell, hogy igazi mediterrán virágözönnek örülhessünk teraszunkon.

kép4.jpg

A hosszú, szokatlan tél után növényeink már nagyon várták a tavaszt. A legtöbb teleltetőben február végén megemelkedett a hőmérséklet, sokan örültünk a meleg napoknak, de növényeinknek nem tett jót, hogy korán ébredtek téli álmukból. A márciusi hideg, sötétebb napok hatására a hajtások megnyurgultak, a levelek sárgultak. Az elnyúlt, sápadt hajtásokat a tavaszi nap megperzselheti, a szél könnyebben letöri. Felmerül a kérdés, mikor vigyük ki a leandert, visszavágjuk-e növényünket, és ha igen, milyen mértékben. Erre sajnos általános érvényű tanács nincs, mindig az időjárástól, a növény állapotától és a tartási körülményektől függ a döntés. Minden dézsás mediterrán növény esetében általános szabály, minél később be, és minél előbb ki! Ha megfelelő hűvös helyet tudtunk télre biztosítani, és nem indultak meg a hajtások, hamarabb mehet leanderünk a szabadba. A meleg teleltetőben kitört hajtások erősen fagyérzékenyek, ezért a már megindult növényeket csak teljesen fagymentes időszakban telepíthetjük ki.

A leandereket és minden teleltetőből kikerülő növényt először árnyékos helyre tegyük, a téli gyenge fény után a tavaszi nap is megperzselheti a leveleket. A mostani hirtelen jött melegben kikerülő növényeket hosszabb ideig szoktassuk a napsütéshez. A perzselés jeleit könnyű felismerni, a levelek, hajtásvégek megbarnulnak és elhalnak. Ez nem vezet a növény pusztulásához, de hosszú idő, amíg a lombozat teljesen megújul. A tavaszi metszés késlelteti a leanderek virágzását, azonban erős napperzselés esetén gyorsabban regenerálódik a növény, ha a sérült hajtást levágjuk. Ha csak a levelek széle barnult meg a napsütéstől, ugyan nem szép látvány, de a virágzást nem késlelteti a kis mérvű károsodás. Ezeket a leveleket is fokozatosan elhullajtja majd a növény, idővel üde zöld lombja lesz.

kép2.jpg

A tavaszi esők időszaka ideális a kiköltöztetéshez, a növény megtisztul a portól, és a perzseléstől sem kell tartani. Minden teleltetett mediterrán növény lombozatának megújulását elősegítjük, ha az öntözővizébe néhány hétig Vitaflóra általános tápoldatot adagolunk, amelynek magasabb nitrogéntartalma serkenti a növekedést és a levelek fejlődését. 

Ha levéltetvek támadták meg a leandereket, gyors és hatékony segítség a Vitaflóra növénytisztító permet, amely különleges összetételének köszönhetően mérgek nélkül pusztítja el a kártevőket és gyógyítja a növényi sérüléseket. Lakásban, teraszon és ágyásba kiültetett növényen is használhatjuk.

 kép2 másolata.jpg

Miután a leander az árnyékos helyen hozzászokott a nap erejéhez, végleges helyére vihetjük: egy meleg, napos helyre. Ideális a déli, délnyugati házfal mellett, ahol a növény meghálálja, hogy a fal éjjel visszaadja a nappal begyűjtött hőt. Az eső károsíthatja a kinyílt virágokat, ez különösen a telt virágú fajtáknál gyakori probléma.

A leanderek virágzása folyamatos, ha megfelelő helyen állnak, bőségesen locsoljuk, és elegendő tápanyag áll rendelkezésükre. Tápanyagigényüket tekintve ezek a növények a nagyfogyasztók közé tartoznak. Amint kivittük őket a teleltetőből, meg kell kezdeni „etetésüket”, különben késik, vagy akár kimarad a virágzás. A tápelemeket a legbiztonságosabban a leanderek egyedi igényének megfelelően kifejlesztett Vitaflóra leander-tápoldat rendszeres adagolásával biztosíthatjuk. A tavaszi regenerálás, esetleg átültetés után kezdjük meg a tápoldat használatát, amelynek eredményeképpen a leanderek tartósan, dúsan virágoznak, az alacsony nitrogén, magas kálium-foszfor arány mellett nem nyúlnak meg, kiegyensúlyozottan fejlődnek. A magas vastartalom megakadályozza a klorózis miatt kialakuló sárgulást, a teljes körű mikroelem-tartalom pedig fokozza a növények ellenálló képességét, segít megelőzni a betegségek kialakulását. A tápoldat hatását a tápanyagok különleges összetételével éri el, nem tartalmaz hormonokat.

Szeptemberig hetente egyszer, a nagyobb, a földlabdát teljesen benövő gyökerű növények esetében hetente kétszer adjunk a leandereknek ebből a tápoldatból. Októbertől már nem szabad tápanyagot adni, időt kell hagyni nekik hajtásaik beérlelésére, a téli felkészülésre.

Ha azt szeretnénk, hogy leanderünk még nagyobbra növekedjen, július közepéig a Vitaflóra virágzásindító tápoldatot adjuk öntözővizébe. Ennek magasabb a nitrogéntartalma, és a virágzáshoz szükséges káliumot, foszfort és mikroelemeket is tartalmazza. Minden olyan dézsás, mediterrán növény tökéletes tápoldata, amelyek az intenzív virágzás mellett jelentős zöldtömeget fejlesztenek, gyorsan nőnek (pl. hibiszkusz, angyaltrombita, bougainvillea stb). Természetesen a tápoldat egyéb szobai virágzó növény (pl. vitorlavirág) vagy egynyári virágoztatását is elősegíti, de csak néhány hetes kúrát tartsunk, utána a Vitaflóra virágos növény tápoldattal neveljük ezeket.

kép3.jpg

A leanderek átültetésének ideális időpontja a tavaszi kihordás utáni időszak. A fiatal leandereket évente, az idősebb példányokat 5-10 évente kell átültetni. Az új edény csak néhány cm-rel legyen nagyobb a réginél. Ha már nem akarjuk/tudjuk nagyobb edénybe ültetni a növényt, gyökérmetszés után tegyük vissza régi edényébe, és töltsük fel friss földdel. A gyökérnek és a növény föld feletti részének arányban kell maradni, ezért erősebb gyökérmetszés után a hajtásokat is vissza kell vágni. Ezeken a hajtásokon csak később virágzik a növény. Vigyázat: a leander metszéséhez húzzunk kesztyűt, a növény erősen mérgező, érzékenyeknél a nedve irritálhatja a bőrt!

kép5.jpg

A leanderek vízszükségletét a hőmérséklet és a napsütéses órák száma határozza meg. Ezért télen, hideg helyen szinte nem kell öntözni, ellenben a forró nyári napokon akár többször is szükséges. A leanderek edényét célszerű alátétbe állítani; ennek előnye, hogy az átfolyó víz és az ezzel kimosódó tápanyagok nem mennek veszendőbe. A nyári forró időszakban öntözéskor az alátétet is töltsük fel vízzel, különösen, ha a gyökerek teljesen betöltik az edényüket. Nagy hiba, ha hideg vízzel öntözzük a leandereket, igazi dús virágzást csak akkor várhatunk, ha a növények folyamatosan melegben vannak, ültetőközegük sem hűl le. Töltsünk fel egy tartályt vízzel, hogy a következő locsolásig a nap felmelegítse, és a levegő hőmérsékletéhez közeli hőmérsékletű vízzel öntözzünk.

vitaf kicsi.jpg

 

Szólj hozzá! Címkék: virágzás leander levéltetű tápoldat átültetés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.