Kamélia nyílik Nyíregyházán

2013.02.11. 10:30 - sztroberri

Na és, kérdezhetnénk, hiszen kamélia sok kertben nyílik, mégsem lesz belőle vezető hír. Erre a virágzásra azonban 10 éve vártak a Nyíregyházi Állatparkban. Az Ázsia állat-és növényvilágát bemutató Zöld Piramisban „rejtegették” eddig a növényt, és most is nagyon vigyáznak rá, hiszen a világ egyik legdrágább virágáról van szó.

kamelia-600x400.jpg

A harangvirágúak (Ericales) rendjébe, a teafélék (Theaceae) családjába tartozó japánrózsát Carl von Linné svéd botanikus nevezte el kaméliának, megtalálója, Josef Kamel (1661-1706) jezsuita szerzetes után, aki Luzon szigetén fedezte fel a káprázatos virágot.

A Kelet- és Dél-Ázsia legmagasabb hegyeiben tenyésző kamélia az írásos emlékek szerint Koreában már az i.e. 1200-as években a gazdagok esküvőjének fő dísze volt, és a későbbiekben is a legtehetősebbek házasságkötésekor készült csokor belőle. Mivel eredeti élőhelyén nehezen járható hegyekben kellett szedni, csak nagyon drágán lehetett hozzájutni.

A sötétzöld lombú örökzöld cserjének mintegy 100 faja él Ázsiában, főként Kína, Japán és India hegyeiben. Közülük több dísz- és haszonnövény, a legismertebbek a tea és a japán kamélia (Camellia japonica). Ez utóbbi nemesített változatai kaphatók nálunk is a kertészetekben, melyek kora tavasszal akár 5-6 héten át is ontják gyönyörű virágaikat. Ültetni is kora tavasszal javallott; savanyú talajt, öntözést és meleg helyet szeret. A fiatal korában még fagyérzékeny növény a ház déli falának védelmében jól érzi magát. Az ültetést követő első télen még takarást igényel, később már jobban bírja a fagyokat is.

A kamélia egyes fajtáinak (pl. szaszanka) magjából nyert olaj nagyon könnyen beszívódik, ezért az ázsiai (főleg a japán és kínai) nők előszeretettel ápolják az arcukat vele, a helyes használat titka anyáról leányra száll.

A különleges virág neve ismerős lehet Alexandre Dumas regényének címéből is.

20130123103413!Alfons_Mucha_-_1896_-_La_Dame_aux_Camélias_-_Sarah_Bernhardt.jpgAlfons Mucha plakátja

A kaméliás hölgy, Alphonsine Plessis, Marie Duplessis néven lett kora leghíresebb és legkapósabb kurtizánja, akinek bűvkörébe Dumas is hamar bekerült. Az intelligens, tekintélyes könyvtárral rendelkező, kitűnően zongorázó hölgy számos gazdag hódolójának köszönhetően semmit nem tagadott meg magától. Gyönyörű és drága ruhákban járt és virágokkal vette körbe magát. De a rózsa illatától szédült, ezért inkább szagtalan kaméliával töltötte meg a házát. A tüdőbaj azonban korán, 23 évesen elvitte, de Dumas, majd a regény nyomán Verdi a La Traviata-val örök emléket állított neki.

És a kamélia virágának is. A nyíregyházi telt virágú kamélia (Camellia sinensis) természetesen azért különleges, mert nem a bárhol kapható nemesített kaméliák valamelyike, hanem az Ázsiában őshonos virág utóda. Nyíregyháza néhány éve ad otthont a Hollandiából érkezett növénynek, mely 10 év után először virágzik. Innentől kezdve viszont már minden évben várható, hogy kibontja telt szirmait.

Forrás

5 komment Címkék: tea örökzöld kamélia cserje

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.02.11. 19:47:21

Nekem fehér van, és még csak most rügyezik.
A poszt szerint szereti a meleget. Hát nem tudom. Kétszer próbáltam melegebb helyen tartani, akkor nem virágzott. Évek óta viszont 10C-n tölti az egész telet és boldogan hozza a virágokat. Ha netán beviszem a melegebbre, rögtön eldobja őket.

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.02.11. 20:37:13

@Andrass9: Mármint a kertben szereti a meleget, nem a lakásban. De az a lényeg, hogy virágzik.

1kutya 2013.02.11. 21:03:15

de csak nem tudtuk meg miért is különleges a nyíregyházi!?

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.02.11. 21:36:19

@1kutya: Mert nem a bárhol kapható nemesített fajta, hanem az őshonos kamélia magjából nevelték. Lehet, hogy nem volt világosan kikövetkeztethető, kösz az észrevételt. Kiegészítettem.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.02.13. 22:25:34

@sztroberri: Nyáron azért kinn van a napos teraszon :)