Néhány évvel ezelőtt pont áprilisban jártam Hollandiában, így nem hagyhattam ki Keukenhofot sem a programból. Már az út is lenyűgözött bennünket, mert tulipánföldek mellett autóztunk el; egészen mesebeli látvány volt a sok színes virágsáv.

holland01b.jpg

Az Amszterdamtól csupán félórányira fekvő Keukenhof területét a 15. században vadászatra használták, ezenkívül itt termelték meg a II. Vilmos bajor herceg lánya, Jacqueline vagy Jakoba grófnő uradalmi konyhájába szükséges fűszer- és gyógynövényeket. Innen az elnevezés: Keukenhof=”konyhakert”.

Jakoba halála után a terület gazdag kereskedőcsaládok tulajdonába került, akik neves tájépítészekkel alakíttatták ki a mai arculatot is meghatározó parkot.

holland03b.jpg

A 20. században, pontosabban 1949-ben Lisse akkori polgármestere és híres virághagyma-termesztők kezdeményezésére nyílt meg az első szabadtéri virágkiállítás, mely aztán évről-évre megrendezésre kerülő eseménnyé nőtte ki magát.

holland02b.jpg

holland08b.jpg

Nekünk sem okozott csalódást a királynő kertje, sokan voltunk ugyan a parkban, de nem volt tömeg. Hihetetlen érzés volt sétálni a színpompás, illatozó virágok között. A különböző kiültetéseket más és más kertészet készítette, szinte versenyeztek, ki tud minél fantáziadúsabb látvánnyal előrukkolni. Nem csak az ezerféle tulipánban lehetett gyönyörködni, voltak még jácintok, fürtös gyöngyikék, nárciszok, sőt még a cseresznyefák is akkor virágoztak!

holland07b.jpg


A tavacskák, szökőkutak, szobrok szépen kiegészítették a látványt, giccsnek pedig a fehér páva tökéletesen megfelelt. Egy nap alatt szinte képtelenség bejárni a parkot, pedig minden szeglete tartogat valami meglepetést. Szerencsére a gyerekekre is gondoltak a park építői: a játszótéren ők is levezethetik a maradék energiájukat.

 holland05b.jpg

holland04b.jpg

holland06b.jpg

Aki olyan szerencsés, hogy tavasszal eljut Hollandiába, feltétlenül látogasson el Lissébe, a királynő kertjébe. Már reggel 8-kor nyit, és bár elég borsos a belépő ára (15 euró a felnőtt, 7,50 a gyerekjegy), az este 19.30-as zárásig garantáltan jól el lehet tölteni az időt, mire 7 millió hagymás virág között végigjárjuk a kb. 15 km-nyi sétautat.