Városból leköltözni vidékre (igazi vidékre, nem valami árnyas lakóparkba az agglomerációban) traumát jelent a sok változás miatt. Magunk urai leszünk, minden közművet és fenntartást magunk intézünk a közös képviselő anyácska helyett és olyan problémákkal szembesülünk, melyekkel a városban nem. Eddig csak fotókról ismert állatokat látunk (általában a konyhakertünkön élősködve), és egy teljesen másképp szocializálódott lakóközösségbe kell beilleszkedni. A nekünk kiszolgáltatott növények és állatok jóléte is a mi felelősségünk.

Már a leendő vidéki életünk tervezgetésénél, sőt, alkalmasságunk felmérésénél is érdemes hasonló cipőben járó sorstársaink tapasztalatait olvasgatni. Nem mindenki alkalmas egy csapásra gazdásszá válni, miközben a kiégett világítástól a fűnyírásig, munkahelyre ingázásig folyamatosan birkóznia kell a mindennapok kihívásaival. Ha másokat kérdeznénk, számos specifikus internetes közösséget találunk az Interneten. Ma a legnagyobb, kifejezetten a vidékre költözők életével foglalkozó Facebook-csoport, a Vidéken Újrakezdők alapítójával és egyik adminisztrátorával, Csákvári Hédy-vel készült interjút olvashatják.

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést! Mikor és miért született az ötlet létrehozni a Vidéken újrakezdők oldalt? Gondoltál rá, tervezted, hogy ennyire kinövi magát és számos aloldal nyílik csevegéstől az ingatlanhirdetésekig?

2011. év vége felé született az ötlet. Valahol a Facebookon azon vitatkoztunk, hogy a devizaadósok újrakezdhetik-e az életüket vidéken, ahova a vagyonuk romjait menekítve olcsóbban keríthetnek fedelet a fejük fölé. Be kell vallanom, hogy kevesen értettek egyet velem. A vita vége az lett,, hogy valaki félig-meddig talán gúnyosan azt javasolta, hogy miért nem csinálok egy csoportot, és majd akkor megláthatom, mennyire életrevaló az ötletem. Bebizonyosodott, hogy életre való.

Nem éppen a tipikus devizahitelesek vannak a csoportban ugyan, de vannak közülük is. Az “alapító levelet” megírtam és 2012. január elsején megnyílt a csoport. A csoport leírása egyébként azóta sem változott. Érdemes elolvasni. A várt közönség ugyan kicsit másmilyen lett, mint amire számítottam, de végül is mindegy. Az a fontos, hogy elég sokan gondolják komolyan azt, hogy vidékre kell költözni. Szerintem a vidék kezében van az ország jövendője - hiába csillogóak a nagyvárosok. A vidéket minden erőnkkel támogatni kell. Mi ennek a csoportnak a fenntartásával tesszük, amit tudunk.

A legjobb szándékkal létrehozott, érdekes honlapok is elveszhetnek a milliárdnyi tartalomban, mert az emberek egyszerűen nem találnak rájuk. Az ötvenezres csoportlétszám bizonyítja, sikerült népszerűvé válnotok. Hogyan sikerült az első lájkolóktól indulva elérni ezt a méretet?

 Sosem képzeltem, hogy ekkora lesz a csoport. Legvadabb álmaimban 2-3000 főre számítottam hosszú évek után. Ma van egy csomó kisebb-nagyobb társcsoport is, amelyik tőlünk indult. Egyik másik nagyon sikeres is lett. Ilyen pl. a Vidéken újrakezdők ingatlanos csoportja, amely már átlépte a 30 ezres létszámot.  

A népszerűség oka az lehet, hogy nem csak fórum vagyunk, ahol el lehet büszkélkedni a sikerekkel, ahol együtt búsulunk a balsikereken, ahol kérdésekre válaszok adódnak, hanem segítjük egymást abban is, hogy egyre jobb emberek legyünk. Például a csoport érintkezési stílusából csaknem teljesen száműztük a trágárságokat. Ezt például közízlés formálónak tartom. A másik nagy feladat apránként rávezetni az embereket arra, hogy minden problémát először saját maguk próbáljanak megoldani. Nem kell a kormányra várni, ha gödör van a házunkhoz vezető földúton, hanem meg kell fogni egy lapátot és beledobni néhány lapátnyi alkalmas földet. Természetesen ez is csak példa, még ilyen problémánk nem akadt – de még akadhat. Vagyis mindannyian tanuljuk, hogyan támaszkodjunk elsősorban magunkra, másodsorban a körülöttünk élőkre. A kölcsönös segítség egyébként az az erő, amely egy csomó helyi lakosból közösséget kovácsol.

Szerinted fenyeget a veszély a hasonló tematikájú lapoknál, hogy már mindent megbeszéltetek és meg kell újulni? Arra gondolok, hogy például a kertész oldal megírja a paradicsompalántás cikkét, ezzel a téma lezárult, hiszen többet nem lehet elmondani róla, csak elő kell venni jövőre ismét. Ha ciklusokban kerülnek elő a hasonló témák, idővel mintha kimerülne a mondanivaló. Rosszul látom, vagy nálatok a tagság maga gondoskodik a sokszínűségről és újdonságokról?

Attól nem tartok, hogy kifogyunk témákból. Hatodik éve működünk és még nem voltak unalmas üresjáratok. Ennek persze az is oka, hogy a rengeteg új poszt és hozzászólás között hamar elsüllyednek a témák. Amit az egyes ember nem mentett el, jó eséllyel többé nem látja. Az újonnan belépőknek persze még csak nem is ismerős a válasz. A legértékesebb bejegyzéseket, sőt hozzászólásokat is igyekszünk kigyűjteni és elhelyezni a Fájlok között. Sajnos a csoport állandóan támadás alatt van. Rosszakaró mindig akad, és sajnos az egyik nagyon ügyes is volt. Törölte (nemigen tudom, hogyan, talán az egyik Facebook-fejlesztés során bekerült egy új lehetőség) azokat a fájlokat, amelyeket tudott. Nagyon értékes adatgyűjtemény és több egyéb fájl esett áldozatul. Nagyon fájdalmas veszteség volt.

Jól látod, a tagság hozza a témákat. Az adminisztrátorok is posztolnak, de keveset. A vidéki élet annyira sokrétű, annyira változatos, hogy nincs szükség mesterségesen fenntartani az érdeklődést. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a csoportot a csoporttagok “csinálják”, nem az adminisztrátorok. Mi csak szolgáljuk a csoport szükségleteit a legjobb képességeink szerint.  Ez a kulcsa annak, hogy ne váljanak  unalmassá a csoport beszélgetései.

Jól bírjátok a stresszt? Arra gondolok, hogy ekkora közösségben ha csak töredékük posztol "Jó reggelt!" üdvözleteket és vicces képeket, a hírfolyamban eltűnnek a szakmaibb beírások. Ehhez lefektetett szabályok és korrekt, de keménykezű moderálás kell. Ezért a moderátor vagy laptulajdonos nem tehet mindenki kedvére és bizonyára feszültséget is szül néha. Mennyit időt foglalkoztok ezzel naponta?

Említetted a “Jó reggelt”, “milyen az idő nálatok” típusú bejegyzéseket. Szerintem ez olyan helyen gyakori, ahol nem nagyon “pörög” a beszélgetés. Az időjárás-jelentést kitiltottuk, és szerencsésen megszabadultunk tőle.

Javaslom, hogy olvasd el a “szabályzat”-unkat. Ez az első, a rögzített cikk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy annyira kevés szabályunk van, hogy nyugodtan belefoglalhattuk a társcsoportok listáját, egyéb, alkalmi hirdetményeket is. Hiszünk abban, hogy józan, felnőtt embereknek nincs szükségük törvénykönyvre. Az a néhány, aki nem józan, felnőtt ember, annak van a szabályzat.

Mennyire stresszes? Azt hiszem, az adminisztrátor gárda jó idegzetű emberek csoportja, nem vesszük személyes kudarcnak, ha olykor veszekedéssé fajulnak a viták. Általában egyébként is rövid ideig tartanak. Olyankor néhány lázadó szellem kijelenti, hogy az adminisztrátorok elviselhetetlenek, kilépnek és két nappal később minden megy tovább a régi kerékvágásban.

Volt néhány stílusváltásunk. Amikor kezdtünk és kevesebb, mint 300-an voltunk, családias, baráti volt a hangulat. Össze is jöttek éves találkozókra az emberek. Ez megszűnt, amikor elkezdett dagadni a létszám. Ez volt az a pont, ahol el kellett dönteni, hogy megmaradunk-e egy nagy családként kis létszámú csoportban (zárttá lehetett volna tenni a csoportot), vagy nyitva hagyjuk az ajtót mindenkinek, akit érdekel a munkánk. A mindannyiunkban rejtőző népnevelő szellem győzött és nyitva tartottuk a kapukat. Néha azonban, amikor visszagondolok, nagyon fáj a szívem az után a hangulat után.

Igen, rengeteg munka. Több adminisztrátor is szabadidejének túlnyomó részét a csoport karbantartásával tölti. Azt, hogy én nem tudok szabadulni tőle, még csak megértem valahogy, de hogy a többi adminisztrátor miért hozza ezt a rettenetes áldozatot, fel nem foghatom. Hacsak nem ők is elhivatottak.

 Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!