Végső nyughely házatlan csigáknak

2017.06.03. 06:42 - kapanyél

Ahogy zöldbe borul a kert, minden évben megjelennek a meztelen csigák is, és alig várják, hogy telerakják petéikkel a birtokunkat. Közben pedig felfalnak szinte mindent, ami az útjukba esik.

post-179301-20140808115300-1169d.jpg

Rengeteg módszer kering az interneten és szájról szájra is, a rézszalagtól a sörön át a sóig. Ez utóbbi a legcsúnyább halál, úgyhogy mindenképpen érdemes valami hatásos, de kevésbé brutális módszerhez folyamodni.

Nemrég megjelent és rohamosan terjed egy újabb ötlet a Facebookon, kitalálója, Michael Peterson szerint olcsó és nagyon hatékony. Ráadásul a sörivóknak sem kell megosztaniuk kedvenc nedűjüket a kevéssé kedvelt puhatestűekkel (merthogy ez szokott lenni az egyik nyomós érv a sörcsapda ellen).

A hozzávalók:

- 4 kupakos tejesdoboz

- 1 L víz

- 25 g malátakivonat (interneten rendelhető, a nagyobb kiszerelésen a szomszédokkal osztozkodhatunk, ha tényleg beválik a módszer)

- 3 cL tiszta szesz (gyógyszertárban beszerezhető)

csiga.jpg

A hozzávalókat összekeverjük, és a négy dobozba egyenletesen elosztjuk, majd a dobozokat a kert azon részeiben elhelyezzük, ahol szeretnek túrázni a csigák. Néhány nap elteltével a dobozokat a kupakjukkal lezárjuk, és a csigakoporsót kidobjuk (legalábbis az ötletgazda így tesz, de arról nem szól a fáma, hova…). Tapasztalatok szerint egy csapda 25-30 meztelencsiga végső nyughelye lehet. A lehetőségek közül ez az egyik leghumánusabb módszer, mert alkoholmámorukban szinte észre sem veszik, mikor értek át kertünkből az örök salátamezőkre. Ráadásul más állatokra veszélytelen ez a csapda, csak a csigát vonzza. Üveggel vagy pohárral is működik a dolog, de amit nem látunk, az nem fáj annyira....

Szóval, aki nem tud vagy akar futókacsát beszerezni, és/vagy a sörét félti, próbálja meg ezt a módszert, aztán számoljon be az eredményről!

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

 

22 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpl 2017.06.04. 14:13:59

Kávézaccot a földre, vagy a sokat propagált kovaföldet, (másra úgysem jó), a csiga nem bírja, ha valami nedvszívó van a talajon, ugyanis akkor nem tud menni, ha a nyálkát elszívja alóla pl a zacc.
A mindigmindentmegölni...nos, nem valami korrekt, végülis pármillió évvel előbb itt voltak, mint mi, szóval, hogy ki a betolakodó...nehéz eldönteni

gyben 2017.06.04. 16:27:25

Feloldhatatlan ellentét, hogy a "mindigmindentmegölninemkorrekt"-féle gondolkodók felelősek az agyevőbogár kipusztulásáért.

CoolKoon 2017.06.04. 16:32:06

Ami azt illeti, az idegesítő, de legalább bugyuta sötétzöld-bioidióta vélekedéssel ellentétben nem azért kell kerülni a sót, mert szegény meztelencsigák szörnyű kínok között múlnak ki tőle (pusztuljanak is, a képeken mutatott fajta, a spanyol csupaszcsiga rendkívúl invazív fajta; az állatok szinte alig eszik, viszont veszett tempóban szaporodik, és mindent megzabál: pl. tulipánokat, rózsákat, pünkösdi rózsát, sóskát, retket, a fás szárú növényeken kívül gyakorlatilag MINDENT), hanem a só klórtartalma miatt. A dísz- és haszonnövények igen jelentős része ugyanis klórérzékeny, tehát kipusztulnak ugyan ezek a dögök, de a talajba bemosódó konyhasó miatt a növények is megsínylik a dolgot (ugyanez a helyzet a tojáshéjjal is amúgy, ahol a mésztartalom növeli fölöslegesen a talaj pH értékét, ami a növényeknél vashiányt, vagy a tünetei súlyosbodását idézheti elő).
Ez a tejesdobozos módszer amúgy szimpatikus. Már nem azért, mert nem látom, hogy mi van benne, hanem azért, mert jó sok fér beléjük ezekből a dögökből. Bár én azért csigaölőt is kiszórnék még mellé, biztos, ami biztos...

Netuddki. 2017.06.04. 17:04:19

@mpl: Gondolom, a szúnyogot is elhessegeted, és nem csapod agyon...

mpl 2017.06.04. 17:24:46

De, agyoncsapom, gyorsan és nem kínzom halálra...
De semmilyen állatot nem ölök meg, csak azért, mert nem aszerint él, ahogy nekem jó.
Én sem örülök, ha a vakond felbarmolja a kertet, de nem ölöm meg, mert tudom, hogy cserébe megeszi pl a pajorokat. Ráadásul, nem tudjuk, hogy a csiga ilyen kínok között pusztul el pl a sótól, mert nem meselték el, viszont tisztetelem az 'élet'-et. Minden élőlény életét. Határok között, nyílván, de tisztelem. Nem vagyok 'sötét'-zöld, tudom, hogy lesz a hús a tányéron, de azért amennyire lehet, óvom a természetet. Ennyi, nem több.

mpl 2017.06.04. 17:25:22

@gyben: ugyan, látod, hagytam neked is

Janossz 2017.06.04. 18:04:38

@mpl: "Nem vagyok 'sötét'-zöld, tudom, hogy lesz a hús a tányéron, de azért amennyire lehet, óvom a természetet. Ennyi, nem több."
Aki azt mondja, hogy a ház körül, a kertben nem kell irtani ezeket a csúszómászókat, az jó eséllyel a negyediken élte le az életét.
Szép dolog óvni a természetet, de a territóriumát is védi az ember, úgymint vetemény, pincébe betárolt termény. Az nem nekik van ott. Meggyőzni pedig elég körülményes lenne őket erről.

mpl 2017.06.04. 18:22:47

@Janossz: sosem laktam a negyediken, mint mondtam, tisztelem az életet (nyolc év a műtőben, négy akórbonctanon sok mindenre megtanít:-).
De mint mondtam, nem az a lényeg, hogy ne védjük a területünket, csak a möddal nem vagyok mindig kibékülve, pl só az élő szövetre, megfojtás...stb.
Ugyanaz, aki egy élő állatot besós, hörögve tiltakozna a kínai kutyafesztivál ellen, teljes joggal. Egy eletet méltósaggal kell elvenni. Az állat méltóságára gondolom.
De persze, mindenkinek szíve joga, én csak az én véleményemet képviselem, mindenki a saját ízlése szerint védi azt, ami az övé.

Pargendity Özséb 2017.06.04. 20:11:20

A malátakivonatot, szeszt, vizet sörként egyszerűbb beszerezni, de így is problémát okozhat a tejesdobozzal való összekeverés.

Figyel Castro 2017.06.04. 20:16:14

@mpl: a kovaföld pont a sörgyártáshoz kell, kivéve ha a szűretlent szereti az ember...

mpl 2017.06.04. 20:25:00

@Figyel Castro: ott jó helyen is van, én a biovegaéljenazegészség felhasználásra gondoltam, ugyanis az emberben semmit nem csinál, ahírdegésekkel ellentétben, bármit is allít néhány önjelölt bioguru. És szeretem a szűretlen söröket is

András Horkay 2017.06.04. 20:45:59

Foglalkoztam ezzel a témával, mert kénytelen voltam. A meztelen csiga hihetetlenül jól van programozva, nem sok esélyt látok a védekezésre a mostani módszerekkel. A szántóföldeken is megjelent, ésd ha ez így megy megeszi a kukorica új hajtásait is vetés után. Egy szerkezetet kitaláltam, ami facsemete kertekben, ültetvényekben vagy zöldséges kiskertben simány megvédi a területert és nem káros a környzetre, csak a csigára, de rá is csak akkor ha belemászik a védett zóna határán kirakott csapdába. Az alkalmazott anyag a földnek hasznos, nem káros. Vizsgáljuk hogyan lehetne tömegesen alkalmazható, a barkács megoldású prototípust nem tudja elkészíteni mindenki ezért most kis szünetet kérek később elmondom a dolgot ha érdemes.

András Horkay 2017.06.04. 20:52:09

Egyébként ha valami tetszik neki, száz méterről is visszamászik a területre, megfestettem párat és megjöttek szépen. Ha elszaporodik egy adott területen, mert nem szedik össze időben akkor ott vége mindennek :) Az általános eddig általam is elolvasott védekezési módszerek igazából nevetségesek, mert sötétben mozog és ha kisüt a nap elbújik, észre sem venni, csak a késésben lévőket. Nagyon ügyes, ha kell vizes tárolón is átmászik a cél érdekében.

Figyel Castro 2017.06.04. 21:25:15

@mpl: ja, vagy úgy :) pfuj, megenni :/

Vizilabda 2017.06.04. 21:26:10

Nekem a patisszont támadták meg, nagyon szeretik, mintha ingyenfagyit adnának embereknek. Ki tudják szagolni, mert látni nem sokat tudnak szerintem...Nagyon undorító állat, május legelejétől megjelent. Én csigamérget vettem 2-300 Ft./zacskó és rászortam alufóliára és másnap ott voltak az áldozatok. Nem szeretik a fahamut se. Én a hangyákat is kikerülöm biciklivel, de ezeket gyűlölöm.

dr. mesterséges színezék 2017.06.04. 21:35:59

@Pargendity Özséb: "A malátakivonatot, szeszt, vizet sörként egyszerűbb beszerezni,"

Úgy bizony. Amikor ilyen gondom volt (bár volna ma is!), pár konzervdobozt megtöltöttem a legolcsóbb löttyel, amit sör címkével árultak, szegélyig beástam a földbe, és megnyílt az úszóverseny.

sZulamith 2017.06.04. 22:56:49

Csak az tudja mennyire ártalmas a csiga aki kertet művel. Dolgozik, és az eredmény alig. A múlt évben legalább háromszor vetettem babot, és nem csak a kis növényt zabálták le, hanem a termést is. Tökféléből is alig tudtunk valamit megmenteni. A paradicsomot viszont éretten szeretik. Sokat megrágott, azokat el kellett dobni. Aki termeli, az tudja mennyi munkát ad a paradicsom mire szedhető.

Most az ipari szódabikarbónával, és a csigaölővel próbálkozunk. Ja, és a szomszéd gazos kertjét a kerítés mellett széles sávban nyírjuk.(csak halkan, eddig siker) Tudom olcsóbb lenne sírni, hogy éhezik a gyerek, de ahhoz pofa kell, és lustaság.

Rolph Meyer 2017.06.04. 23:41:19

Arra is kellene egy jó megoldás hogyan beszéljen le a falu összes macskáját hogy a mi kertünkbe szarjon. Kutyát csak ezért nem tartanék

András Horkay 2017.06.05. 07:36:54

@sZulamith: Egyszerű szerkezettel megóvhatod a kertet. Két részből áll, van egy hosszú tálca darab, mondjuk egy méteres, lehet deszke, a szélesség elég 5 cm, és minden oldalon + 1 cm oldalfallal (deszkacsík). Felette kell egy olyan tető ami 5 cm-el magasabb, ez is lehet deszka, kis oszolopokon, de nyúljon az alsó téálca föké oldara minimum 8 cm-el minden oldalon. Belülre tegyél rögzítve egy kőzetgyapot csikot hőszigetelésnek. A tálcába önts NPK műtrágyát. Ez ha kikerül onnan akkor sincs belőle kár, sőt használna a talajnak. A csiga a nap elől a hűvösre mászik, így megérzi hogy a tető alatt sokkal hűvösebb van mint kint és megpróbál bemászni. Vége van. Ha visszafordul akkor meg nem megy be a hasznos területre. A veteményt körbe kell keríteni, akkor 100 % a hatás. Egyébként ha csak ritkán van ilyen tálca akkor is hat de nyilván kevesebb csiga megy be. A csiga szinte feloldódik a műtrágyától. Nem nagyon humánus, de az élet nem habostorta. Kipróbálhatod a hatást úgy, hogy egy nagyobb tálcára vagy vödörbe a szélekre raksz NPK-t és a közepére neraksz pár csigát, ami ki akar majd mászni ha a napra teszed a vödröt. Nem fog sikerülni nekik.

Venesz 2017.06.05. 11:31:16

@mpl: "De, agyoncsapom, gyorsan és nem kínzom halálra..."

"De semmilyen állatot nem ölök meg, csak azért, mert nem aszerint él, ahogy nekem jó."

Ez a két egymás után leírt mondatod némileg következetlenségre utal. Feltehetően azért csapod agyon a szúnyogot, mert nem szereted, ha megcsíp, azaz nem aszerint él, ahogy neked jó. És megölöd.
Én is megölöm a szúnyogot, legyet, meztelencsigát, csak éppen nem próbálok magyarázkodni. Te belebonyolódtál rendesen.

András Horkay 2017.06.07. 09:54:03

@kapanyél: a fentebb leírtakkal már megoldható a dolog, csak barkácsolnod kell. Ha a cuccot gyári műanyag eszközzel oldják meg, akkor meg van mentve a föld :) Csak körbe kell pakolni a veteményest és kész. A probléma az hogy a műanyag meg drága. Elképzelhető műanyag (szürke) vizvezeték csőből - félbevágva- legyártani, az egyik fele alul a tároló, a másik fele a tető, belülre meg beleragasztod a kőzetgyapotot a tetőbe. Csak a cső is drága. Olcsó eszköz a két literes ásványvizes palackból megcsinálni úgy hogy levágod a nyilás részét és így össze lehet őket dugni. Ez a legolcsóbb, de megint csak vacakolni kell vele. Ha van jobb ötlet találjuk ki mitől lesz egyszerű és olcsóbb. Ha nincs benne szigetelés nem mászik bele, mert neki a hűvös a lényeg. Nagyüzemi megoldásnak ezek persze nem jók, oda tényleg gyári cucc kell. De ha nem csinálnak semmit, megeszik mindent csak még nem érzékelik a veszteséget igazán, mert a kutya sem nézi. Permetezni nem lehet, mert eleve elbújik. A méreg meg ilyesmi gyakorlatilag hatástalan, kicsi a valószínűsége hogy nagy veszteséget okoz. Csökkenti a számukat pár százalékkal, de na puff, gyorsabban szaporodik mint a veszteség (hasonló az egérhez).
süti beállítások módosítása