Fák, történetek - Az év fája 2015

2015.10.13. 15:26 - kapanyél

Immár hatodik alkalommal szervezi meg az Ökotárs Alapítvány az Év fája versenyt, ahova bárki benevezhet egy szívének, szűkebb vagy tágabb közösségének kedves fát. Idén májusban 60 jelölés érkezett, amelyek közül a zsűri 15-öt válogatott be a döntőbe.

Az egyik idei jelölt Bátaszék öreg molyhos tölgye

 

Ez a verseny nem a legekről szól, tehát nem az ország legmagasabb, legidősebb, legvastagabb törzsű fáját akarják meglelni. Itt a lényeg, hogy az illető fa a környzeteében élők életében valamiért fontos szerepet töltsön be: kapcsolódik hozzá egy érdekes történet, pl. gyógyerőt tulajdonítanak neki vagy esetleg szerelmek szövődnek alatta.

Idén is nagyon sok érdekes történetet olvashatunk a döntős fákról, melyek között van tölgy, mamutfenyő, öreg kőrisfa, vadgesztenye, vadkörte és még sok-sok más. A most vasárnapig tartó közönségszavazás győztese lesz az Év fája, mely jövőre európai szinten is megmérettetheti magát. Ezenkívül a zsűri kiosztja a „Hős Fa” címet egy olyan nevezettnek,  amelynek élete vagy élőhelye veszélyben van, és megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Az Országos Erdészeti Egyesület pedig egy különdíjat ad valamelyik döntősnek.

Igazi kuriózum a győri vadgesztenyefa, amely köré épült anno az Ifjúsági Ház

Akinek nincs különösebb személyes kötődése, nem lesz könnyű a választás. Még nekünk se, mert a jelöltek között egyrészt szerepel a boldogult lánykorunk egyik fő színhelyének számító Győri Ifjúsági Házba „beépített” vadgesztenyefa, de az osztálykirándulások során sokszor látott hédervári Árpád-tölgy is, amelynek törzsén át lehet sétálni.

A döntős fák névsora és történetei itt olvashatók. Szavazni október 18-ig lehet, és az izgalmakat fokozandó a szavazás állása most még látható, de az utolsó napokban rejtett lesz.

Ahogy már fentebb írtuk, a győztes jövőre indul az Európai Év Fája versenyen is, ahol kétszer lett már magyar fa aranyérmes, tavaly pedig a tati Öreg platán második helyezést ért el.

A tavalyi győztes

A poszt végére döntöttünk, szavaztunk. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá! Címkék: év fája Ökotárs

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása