Mi fán terem a kokedama?

2014.11.19. 17:07 - kapanyél

Amikor először hallottuk ezt a szót, lelki szemeink előtt valahogy rögtön egy húros hangszer jelent meg, ki tudja, miért. Aztán próbára tettük néhány ismerős fantáziáját, és a következő tippek születtek: távol-keleti társasjáték, versforma, japán étel, harcművészeti ág, egzotikus gyümölcs.

Nos, a Távol-Kelet, pontosabban Japán stimmel, a többi viszont nem talált.

 A kokedama szó jelentése mohagömb (koke+dama), amelyről nálunk csak mostanában lehet olvasni, hallani, pedig az ötlet nem új: állítólag a 17. században egy japán kivett egy bonszajt a cserepéből, hogy gyönyörködhessen a szép gyökérzetben. Ez azonban - érthető módon - nem igazán tett jót a növénynek, hamar kiszáradt. Mivel a lényeg a cseréptől való szabadulás volt, más módszert kellett keresni. Itt került képbe a moha, amellyel bebugyolálták a földlabdát, így biztosítva a szükséges nedvességet.

Azóta az örökkévalóság szimbólumának tartott bonszaj ellenpólusaként hódít Japánban és most már világszerte a változékonyságot, fiatalságot jelképező élő virágcserép, a kokedama, amelybe jellemzően egynyári és évelő növényeket, virágokat ültetnek.

A virágcseréppel ellentétben a kokedama előnye, hogy a moha puha, bársonyos tapintású, üde zöldje pedig szemet gyönyörködtető. Az öntözésről állandóan megfeledkező növénybarátoknak kiváló lehetőség, hiszen egy kokedamát elég hetente egyszer vízfürdőbe dugni, mert a mohával borított földlabda sokáig tárolja a nedvességet. További pozitívum, hogy bárhova fellógatható, így akinek sötét lakása miatt eddig le kellett mondania a szobanövényekről, az ablak elé akár függöny helyett is felakaszthat néhány mohagömböt.

A házi készítésű kokedamához nem kell sok minden: az alap természetesen a moha (száraz és friss), az adott növény igényeinek megfelelő virágföld és madzag. A kiválasztott növényt kivesszük a cserepéből, a gyökerét először száraz mohával körbetekerjük, majd földet teszünk rá és gömbbé  gyurmákoljuk. Erre jön külső borításként a friss zöld moha, amit jó alaposan körbetekerünk madzaggal, nehogy az egész szétessen. Ezután kicsit vízbe mártjuk, amíg bugyborékol, majd óvatosan kinyomkodjuk és a kiszemelt helyre felakasztjuk. Az élő virágcserépbe szinte bármit ültethetünk, akár még fát is. Érdemes kísérletezni.

Aki pedig nem érez elég bátorságot a kísérletezéshez, vagy nem tudja eldönteni, milyen növényeket válasszon, nem kell Japánig mennie. Szerencsére itthon is talál egy kokedama-manufaktúrát itt.

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá! Címkék: moha bonszáj Japán kokedama

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása