Katalinka, szállj el!

2014.10.20. 10:25 - kapanyél

Aki mostanában az ismert gyerekdalt dúdolgatja, nem annyira a törököktől félti a kis pettyes hátúakat, sokkal inkább a pokolba kívánja a katica nevet egyre inkább besározó harlekineket.

Pedig biztatóan indult a távol-keleten honos harlekinkatica (Harmonia axyridis) amerikai és európai turnéja. Észak-Amerikába és Európába a különböző levéltetvek elleni biológiai védekezés céljából telepítették be, de - a többi invazív fajhoz hasonlóan – mostanra már erősen túllőtt a célon. Elterjedésének állomásai itt megtekinthetők, Magyarországon 2008-ban találkoztak vele először. Azóta kétes hírű karrierje nálunk is töretlenül ível felfelé.

Európában (így valószínűleg Magyarországon is) három színváltozata terjedt el:

A leggyakoribb a Harmonia axyridis forma succinea: szárnyfedőjének alapszíne sárgás15-21 fekete folttal. Ezek a foltok egészen nagyok is lehetnek. Az előtoron általában világos alapon fekete M-alakú mintázatáról ismerhetjük fel.

A Harmonia axyridis forma spectabilis szárnyfedői feketék, rajtuk 2-4 vöröses folttal.

A Harmonia axyridis forma conspicua szárnyfedői feketék, rajtuk 2 piros folttal. A piros foltok közepén gyakran apróbb fekete foltok vannak.

A levél- és pajzstetvek hatékony gyilkosaival az a probléma, hogy

- rendkívül gyorsan szaporodnak: míg az átlagos katicafajoknál egy évben egy nemzedék cserélődik, addig a harlekin esetében ez kettő-négy nemzedék is lehet;

- természetes ellenségeiket otthon hagyták;

- hatalmas étvágyuk a tetvek esetében ugyan üdvözlendő, de a nálunk őshonos katicákat kiszorítják élőhelyükről;

- a kártevők pusztítása mellett hasznos fajtársaik lárváit is felfalják;

- az imágók ősszel gyümölcsökkel is táplálkoznak, így megrágják pl. a borszőlőt, és tönkreteszik a must, majd a bor ízét, ha a bogyókkal együtt a présbe kerülnek;

- csípnek, főleg, ha izzadt testfelületre szállnak, mert a folyadék- és sófelvétel közben harapnak is. Ez arra érzékenyeknél allergiás reakciót okozhat, akárcsak a katicák által vészhelyzetben kibocsájtott sárga nedv.

A hideg idő közeledtével a harlekinkaticák is megpróbálnak meleg búvóhelyeket találni, ahol átvészelhetik a telet. Sokan panaszkodnak, hogy a napsütötte házfalakat, ablakokat százával, ezrével lepik el. Mivel védekezési mód eddig nem ismert ellenük, csak azt tudjuk tenni, hogy megakadályozzuk betelepedésüket a házba, lakásba.

Van, aki rovarirtó spray-vel próbálkozik, más édes lével keni be az ablakpárkányt, és összesöpri a beleragadt bogarakat. Tapasztalatok szerint a gyérítésnek eleddig a porszívó a leghatékonyabb eszköze. Ha felszívtuk a „rémkaticákat”, eldönthetjük, mi legyen velük. Pl. a török módszerek közül valamelyik:

A harlekinkatica hazai terjedését egyébként folyamatosan figyelik. A Harlekin Projektnél bárki bejelentheti, hol, mikor látott ilyen katicákat, ezzel is segítve a későbbiekben az esetleges védekezési módok kidolgozását.

Akinek pedig mégis van már ellenük bevált módszere, ne habozzon megosztani velünk.

Forrásokért katt a képekre!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá! Címkék: védekezés harlekinkatica gyérítés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása