Az idei tél slágere nálam mindenképpen a szárzeller (Apium graveolens convar. Dulce) lesz; régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy kipróbálom, de a megszokás mindig a gumós zellernek kedvezett. Mígnem a zöldségesnél csak a rúd-, angol vagy szárzellernek is nevezett kötegeket találtam…
Az ernyősök családját gazdagító zeller (A. graveolens convar. Rapeceum) közeli rokona a petrezselyem, az édeskömény vagy a kapor. Őse (Apium graveolens L. var. Silvestris) a Kaukázustól a Földközi-tenger partvidékén át Svédországig vadon is megtalálható. Az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak is ismerték, a középkorban pedig az egyik legkedveltebb gyógynövény volt: fogfájásra, gyulladáscsökkentésre, melankólia ellen is használták. Afrozidiákum hírében is áll, sőt, azt tartották/tartják róla, hogy fiatalít. (Jómagam lelkes zellerfogyasztóként ez utóbbit sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom.)
Visszatérve a szárzellerre, ahogy neve is mutatja, neki nem a gumóját, hanem kb. 30-40 cm hosszú és 1-2 ujjnyi széles, húsos levélnyeleit fogyasztjuk. Annál is inkább, mert gumója jelentéktelen, tele gyökerekkel. Aki a gumós zeller túl karakteres ízét nem kedveli, érdemes kipróbálnia a „testvérét”: sokkal enyhébb a zamata, rost- és lédús, kalória alig van benne (14 kcal/100 g). Ezért fogyókúrázóknak kifejezetten előnyös. Persze másoknak is, hiszen nátrium, kalcium, foszfor, kálium, vas, magnézium, vitaminok (C-, B-) szintén bőven akadnak benne. Nyersen, főve, sütve, rántva, párolva – mindenhogy nagyon finom! Szerintem.
Két fajtáját szokták árulni, a zöld és a halványított, sárgás-fehér zellerszárat. Ez utóbbival én többször találkoztam. A zöld változat elég keserű, ezért azt nyersen nem akkora élvezet fogyasztani. Bár halványító zellerként is emlegetik, valójában a halványított a helyes elnevezés, mert a termesztés során a szárak takarásával (árokba vetés, földdel, fóliával, kartonpapírral, szalmával stb takarás) érik el, hogy elveszítse sötétzöld színét.
Bár nálunk nem elterjedt, házikertekben is érdemes próbálkozni vele. Vetőmagot több helyen is hirdetnek a neten, és melegágyba már január-februártól el is lehet vetni. Ha a magokat 24 órára langyos vízbe áztatjuk, gyorsabban kikelnek. A korai magvetésből nyert palántákat májusban ültethetjük ki. Jól megfér az uborkával, karfiollal (1 sor uborka, 1 sor zeller), csak saját magát nem szereti, ezért oda ne ültessük, ahol az előző években volt.
Tűri a meleget, az enyhe fagyokat, az árnyékot, viszont nagyon víz- és tápanyagigényes, úgyhogy az ősszel beforgatott szerves trágyát meghálálja. Júliustól decemberig folyamatosan szedhető, sőt, a szabadban is meg lehet próbálkozni az átteleltetéssel: a levélnyeleket összekötjük, majd szalmával vagy lombbal takarjuk. Egyébként pedig a gyökérzöldségekhez hasonlóan pincében, nedves homokba rakva tárolható. Takarás nélkül a sötétben is halványodik.
Most nagyon sok helyen kapható zöld is, halványított is, főleg olasz és spanyol importból. A tövét nem kell kidobni (max. a komposztba), amíg kifejlődnek a saját vetésű palánták, ezt is kihajtathatjuk. Kevés vízbe rakva hamar kihajt, majd elültetve folyamatosan hozza zsenge leveleit.
Még színesebbé tehetjük a salátát, ha a leveleket ételfestékkel megfestjük. Jó móka, ráadásul elkápráztathatjuk vele a családot, vendégeket. Már ha egyáltalán megeszik a zellert…
Ha pedig végképp nem járunk sikerrel, hogy a zeller ízét megkedveltessük pl. a gyerekekkel (nekem nem sikerült), akkor más módon is népszerűsíthetjük ezt a remek zöldséget. Mondjuk így:
Forrás itt és a képekre kattintva.
