Mit csináljunk a hétvégén?

2013.11.16. 07:30 - pitypalang

A hétvégén kicsit ködös, de fagymentes idő várható, úgyhogy még mindig lehet a kertben tenni-venni, de akár trópusi hangulatú programot is választhatunk a szürkeség helyett.

P1040519.JPG

- A hulló falevelek folyamatosan ellátnak munkával, még ha csak a gyepről kell is összegereblyézni. A bokrok, fák tövében nyugodtan otthagyhatjuk.

- A tavasszal virágzó díszcserjéket már nem szabad metszeni, de a többit a fagyokig még igen. A levágott ágakat felhasználhatjuk pl. madáretető készítéséhez, lassan úgyis aktuális a dolog.

- Tavaszi hagymásokat még mindig ültethetünk, és télen virágzó bokrokat is: varázsmogyorót, téli jázmint vagy az illatos virágú bangitát.

- A régi és az újonnan telepített rózsatöveket kupacoljuk fel, hogy megvédjük a majdani fagyoktól.

- Aki még nem tette, most kell trágyáznia, hogy tavaszra a talaj tápanyagdús közeggé váljon. A nehezen hozzáférhető érett istállótrágya helyett jó az érett komposzt vagy szárított marhatrágya is. Aki még használ műtrágyát, a lassan oldódó foszfor- és káliumtartalmúakat is most kell kijuttatni.

- Érdemes gyomlálni is, így tavasszal kevesebb dolgunk lesz.

Ha pedig már most unjuk a szürkeséget, Budapesten a Vajdahunyadvárban, a Mezőgazdasági Múzeumban már pénteken megnyitott, de egész hétvégén megtekinthető az Orchidea és Bromélia Kiállítás, ahol Japán az idei díszvendég. Részletes program itt.

A darvak szerelmeseinek érdemes Szeged felé venni az irányt, ahol a Fehértavi Darvadozás elnevezésű „fesztiválon” 20-30 ezres daruseregben gyönyörködhetnek az odalátogatók. Részletek itt.

Szép hétvégét!

2 komment Címkék: ültetés orchidea komposzt metszés daru trágya talajelőkészítés mit csináljunk a hétvégén

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrUrb 2013.11.16. 17:27:02

Most jöttünk haza az Orchiea kiállításról, mely inkább csalódás volt, mint jó élmény. 15 éve még a Fűvészkert adott méltó színhelyet a kiállításoknak de több, mint 10 éve már a városligeti Vajdahunyad várában vannak a kiállítások. A tömeg szinte elviselhetetlen, a háttér pedig nem méltó a sokszor valóban gyönyörű és esetenként nagyon ritka növénycsodákhoz. Persze a kiállítás így is élmény lehet...

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2013.11.20. 14:20:51

@DrUrb: Hasonlót tapasztaltam,lehetne tematikus is a berendezés, vagy legalábbis egy része.
süti beállítások módosítása