Komposztálni jó!

2013.11.08. 11:00 - kapanyél

Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településenként ez a szám 40-70 % között mozog), amit főleg a kertekben levágott fű, levelek, ágak, gyümölcsök, növényi hulladék, faforgács, konyhai hulladék tesz ki. A hulladék elégetése vagy illegális helyeken való lerakása veszélyes és törvénybe ütköző. Jobb, ha inkább hasznunkra fordítjuk a nyersanyagokat, és nem költünk mesterségesen előállított műtrágyára. Most induló sorozatunk ebben próbál segíteni.

cikk1_kép1.jpg

A komposztálás az emberiség legősibb és legelterjedtebb hulladék-felhasználási módja, amely erősíti és optimalizálja a talajban lezajló mikrobiológiai folyamatokat. A különféle biológiailag lebomló anyagokból minőségi szerves trágya - komposzt - keletkezik. A komposztálás természetes folyamat: a mikroorganizmusok áldásos tevékenységének köszönhetően a szerves anyagok humusszá bomlanak le.

Miben komposztáljunk?

Manapság már nem muszáj a kert sarkába halmozni a kerti és háztartási szerves hulladékot, mert remek komposztálóedények közül válogathatunk: a műanyag, aljzat nélküli komposztáló közvetlen kapcsolatban áll a talajjal, így a mikroorganizmusok, hangyák, giliszták szabadon végezhetik a dolgukat. A zárható tetővel szabályozhatjuk a levegőáramlást, az oldalfalakon pedig lyukak biztosítják a megfelelő szellőzést. A kész komposztot az oldalsó ajtókon át könnyen kiszedhetjük.

cikk1_kép2.JPG

A kiválasztásnál érdemes figyelni a komposztáló anyagának minőségét, súlyát és a levegőztető lyukak számát, hogy minél gyorsabban jussunk tökéletes komposzthoz. Ezenkívül számos előnnyel jár, ha a hagyományos megoldások helyett a komposztáló edényt használjuk:

- A csúnya "szeméthalom" helyett a környezetbe illő komposztáló kevés helyet foglal.

- Megszünteti a kellemetlen szagokat, így nem csábít oda rovarokat, kóbor állatokat.

- A nedvesség, a hőmérséklet, a fény és a levegő bejutásának szabályozásával felgyorsítja a folyamatokat, így a hagyományos módszerekhez képest akár felére csökken az érési idő.

- A konyhai hulladékok kb. 30 %-a komposztálható, így a hulladék mennyiségének csökkenésével párhuzamosan csökkenhetnek a szemétszállítás költségei.

Hogyan komposztáljunk helyesen?

A komposztálás során fontos, hogy minél kisebb méretű anyagok kerüljenek a komposztálóba. Az összezúzott kerti hulladékból sokkal gyorsabban kapunk értékes, tápanyagban gazdag komposztot. A sikeres komposztáláshoz szükséges még az anyagok megfelelő aránya, a megfelelő levegőztetés és az elegendő nedvességtartalom, a többi megy magától.

cikk1_kép3.jpg

A felaprított, zúzott hulladékot akár talajtakaróként is használhatjuk a fák alatt: megvédi a növényeket a kiszáradástól, korlátozza a gyomnövények növekedését, és javítja a talaj minőségét. Bár a tapasztalat sajnos sokszor mást mutat, ma már nem szabadna égetni pl. a levágott füvet, ágakat stb.

Ha belevágtunk, nem bánjuk meg, hogy komposztálunk, mert az eredmény kiváló szerves trágya, amely visszajuttatja a talajba az értékes tápanyagokat. Az érett komposztot számos célra lehet használni: például a tavaszi zöldségfélék ültetésekor, vagy virágágyásokban és cserepekben, így elősegíthetjük, hogy a talaj és a növények termékenységét biztosító tápanyagok megfelelő mennyiségben álljanak rendelkezésre.

Nagyobb mennyiségű komposztot tegyünk a gyümölcs- és díszfák alá. A komposztréteg pozitívan befolyásolja az esővíz felszívódását és a talaj állagát. Az érett komposzt felhasználható új kertek vagy udvarok kialakításakor is.

Jó komposztálást!

Szerző: Czinger Erik

6 komment Címkék: komposzt komposztálás talajtakarás komposztáló edény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2013.11.08. 13:49:47

mit lehet kezdeni a talaj feltöréséből származó tarackkal és egyéb gyomok gyökereivel? Ezek kicsíráznak a komposztban is, az a tapasztalatom, és csak égetéssel tudok megszabadulni tőlük. De ha van jobb ötlet, szívesen látnám.

aeidennis 2013.11.08. 14:45:58

@pannonfunk: Gyomláláskor ki kell dobálni az ágyás szélére. Amikor kiszáradtak össze kell gereblyézni és mehet a komposztra.

vegyesfehér 2013.11.08. 15:40:01

@pannonfunk: Ha kiszáradt, kályhában gyújtósnak tök jó :O)))

aeidennis 2013.11.08. 15:54:25

@vegyesfehér: Arra jó a konyhai papírhulladék is, ha már újrahasznosítás. :) Bár szerintem a fekete/erdeifenyő tűlevél/toboznál nincs jobb gyújtós.

Erik_JRK · http://www.kerti-komposztalok.hu 2013.11.11. 15:30:35

@pannonfunk: A gyomokkal a következőt teheti: nyáron 15-20 napig tárolja vízben. Amikor a tároló szélén hab jelenik meg, akkor a gyomok behelyezhetőek a komposztba.

pannonfunk 2013.11.11. 17:15:53

@Erik_JRK: Köszi, ezt ki fogom próbálni.
süti beállítások módosítása