Kerti szemét - de hova?

2013.05.01. 20:50 - Czauner Péter

A tavaszi kánikulában mindenütt megkezdődött a nyári növényszezon. Az évszakok legszebbike a kertekben takarítással indul, a lakásokban pedig az edényesek átültetésével. Mindkét esetben felmerül a kérdés, mi legyen a hulladékkal?

2Ez a szeméthalom egy budai téren éktelenkedik.jpgEz a szeméthalom egy budai téren éktelenkedik

Egyszerűbb a kerttulajdonosok helyzete, náluk ugyanis bővebb a lehetőségek tárháza. Az igazi megoldás a komposztálás, de ennek illatától sokan tartanak. A szűk társasházi kertekben nem is ízléses az ilyen szerkezet elhelyezése. De ettől függetlenül komposztálni hasznos.

A nagyobb városokban szervezetten megoldják a kerti hulladék elszállítását. A fővárosban az FKF Zrt. (főkefe) ragyogó szolgáltatást működtet. Pecsétes zsákot kell vásárolni, ebbe gyömöszölhető a kerti hulladék egy része, tilos viszont dió és tűlevelű félék levelét belerakni.

A zsákokba helyezhető: a lomb, fa- és bokornyesedék, nyírt fű, gyom. Ügyeljenek arra, hogy a zsákba kizárólag zöldhulladék kerüljön! "Ne rakjunk bele fenyőféle- és diófaleveleket, gallyakat, mivel az előbbiek magas gyantatartalmuk, illetve az utóbbiak olaj-és mérgezőanyag tartalmuk miatt nem komposztálhatók" – olvasható az intelem a főkefe honlapján. A fenyőfélékre vonatkozó megállapítással nem vitatkozom, viszont a száraz diólevél semmilyen bajt nem okoz a nagy mennyiségű vegyes komposztban. Ha már működtetnek egy rendszert, akkor ki lehetett volna találni valamit a sok helyütt élő fenyők és diók leveleinek legális utaztatására is.

A magyar nem esik kétségbe, mert gyömöszöli a kukába, várja a szállítót és dug a zsebbe, vagy éjjel irány a tilalmas erdőszéle, közterület, zsupsz a zsákot a földre és már lehet is repeszteni tovább. De kerül az erdőszélre más is a kerti hulladékból. 

lom1.jpgHa szétterítik a földlabdát, nincs semmi baj

A kert nélküli növénytulajdonosoknak kész kálvária egy növényátültetés. Gondoljunk csak bele: a friss földet, netán trágyát felcipelni, majd a piszok. Ha sikeres az átültetés, marad a piszok elhelyezése. A társasházi közös kuka nem nyel el sok szemetet, ezért lehet nejlonszatyronként, persze csak sötétben, sétára indulni és suttyomban fák tövébe, parkokban kiöntögetni.

17 komment Címkék: komposzt diólevél tűlevelű czauner péter kerti szemét

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halaloszto 2013.05.02. 09:23:30

A diolevel egy kulon fajdalmas dolog sokaknak. Ugyanis a diofa szeret nagy lenni, es baromi sok a levele osszel. Egy nagy fa siman 10-15db 100l-es zsak, ha nem varom meg hogy megszaradjon, hanem azottan tomom, mert ugy jobban tomorodik.

Raadasul mindenfele rendeletekkel vedik a fakat, a telkeden levo diofat sem vaghatod ki csak ugy.

Vajk

Tina0611 2013.05.02. 09:47:01

A komposztálásról szívesen olvasnék kicsit bővebben, mint agglomerációs kiskert-tulaj. Érdemes-e megvenni a műanyag komposztálót? Valóban nem büdös, és nem átkoz el a szomszéd? A nyírt füvet is bele lehet tenni? Ha a virágzó gazt teszem bele, az esetleg felmagzik, és ha így van, mikor kiszórom a komposztot gazt vetek?
A szobanövények átültetéséről is jó lenne többet tudni. Meghagyjam az eredeti földlabdát, és csak kipótoljam a földet, vagy amennyit lehet, szórjak le a gyökerekről, hogy minél több frisset kapjon? Keverjem-e aprókaviccsal, homokkal a földet, mint a BBC sorozatokban láttam? Miért penészedik meg a cserepes növény földjének a teteje?
Elnézést a rengeteg kérdésért, de mint kezdő kerttulaj, rengeteg tanulnivalóm van.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.05.02. 10:22:06

@halaloszto: ki is fog veszni az utcán előttem a diófa, nem is kérdés, pláne hogy diót se terem sokat, de árnyékol borzalmasan, mert benőtt kintről a kertembe! de az önkormányzat nemvágja, bezzeg, ha nekem 10 centire kilógna valami növény a kerítésen túl, azért már súlyos ezreket szabhatnak ki ... szóval, baromság az egész dió téma. miközben nem egy kertészeti diplomamunkában leírták már, hogy a dió messze nem olyan tragikus, ha jól van komposztálva. csak 1. főkeféék nem olvasnak, 2. nekik ez így egyszerűbb, 3. bénák jól komposztálin, 4. csakmertkussanevedpolgár

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.05.02. 10:27:16

@Tina0611:

Érdemes-e megvenni a műanyag komposztálót?

az eladó és gyártó oldaláról nézve igen, a tiédről kevéssé

Valóban nem büdös, és nem átkoz el a szomszéd?
ha aerob a bomlás, akkor nem büdös.

A nyírt füvet is bele lehet tenni?
ha vegyíted száraz cuccal, akkor nem lesz anaerob a bomlás. de én a kerti bokrok tövére szoktam teríteni, és két-három hét alatt helyben "komposztálódik" (tkp. majdnem mulcs)

Ha a virágzó gazt teszem bele, az esetleg felmagzik, és ha így van, mikor kiszórom a komposztot gazt vetek?
az elmélet szerint igen, de 1. a gyakorlatban a megfelelő hőmérsékletű komposztban csíraképességét veszit a gyommag, 2. most őszintén, nem ezermilliószorta több eleve a gyommag már a földedben? pláne ha agglomerációban vagy, pláne ha hozattál földet a kertbe (esélyes, hogy vmi felhagyott szántóról származik, tehát tele van gazmaggal, de ha deponálták egy ideig, akkor is, főleg).

A szobanövények átültetéséről is jó lenne többet tudni. Meghagyjam az eredeti földlabdát, és csak kipótoljam a földet, vagy amennyit lehet, szórjak le a gyökerekről, hogy minél több frisset kapjon?

na cseszd meg, mi vagyok én, oktató? vegyél magadnak szakkönyvet vagy menj el tanfolyamra, tényleg, mint amikor a koppenhágai gyors levágta Jörgen Mörgen mindkét lábát!!! az emberek pofátlanságának nincs határa :S

Keverjem-e aprókaviccsal, homokkal a földet, mint a BBC sorozatokban láttam? Miért penészedik meg a cserepes növény földjének a teteje?

Tina0611 2013.05.02. 10:32:09

Bocs. De azért kössz. Azt hittem, azért vannak a szakértők, hogy célzottan lehessen tőlük kérdezni, nem megveszek, kiolvasok egy-sok könyvet, aztán pont azt nem tudom meg, amit akartam. Az interneten is szoktam keresgélni, de mindenki mást ír...
Ezt a blogot sokszor olvasom, gondoltam kérdezhetek. Ha pofátlanságnak tartod, ok, nem kérdezek többet Tőled. Üdv.

qwasder 2013.05.02. 11:28:20

@Tina0611: A komposztálást nem lehet elrontani. Ha mégis, akkor megöntözöd a komposztot és átforgatod. Az a lényege, hogy ne legyen benne konyhai zsíros és húsos hulladék, mert arra jönnek a legyek, meg hasonlók, a többi növényi dolog pedig mind mehet bele. Ezt majd kitapasztalod. A legjobb, ha nem teljesen zárt a dolog, mert a levegő jó ha éri oldalról. Lehetőleg rakd árnyékba, ott a legjobb. Simán vehetsz lécekből összerakottat bárhol. Ha ágakat is akarsz komposztálni, akkor kell venned egy szecskázót is. Én évekig használtam és nagyon jól működött.

Tina0611 2013.05.02. 11:35:48

@qwasder: köszönöm, próbálkozni fogok vele, mert sajnálom a kukába dobálni a zöldhulladékot, aztán drága pénzért komposztot venni.

halaloszto 2013.05.02. 11:55:16

egy trukk: ha nagyon nem akar beindulni, vagy tul sok benne a cucc, akkor egy vodor vizben elkeverek egy par marek nitrogen mutragyat, es azzal meglocsolom. latvanyos ahogy 2-3 nap alatt 20-30%-ot rogyik. foleg akkor mukodik, ha sok benne a zold laza cucc, ami nem akar beindulni.

Vajk

Tapmancs 2013.05.02. 12:17:10

@Tina0611: van egy könyv, az a címe hogy "Komposztálási ismerettár". Én torrentről töltöttem le, mint leendő kerttulajdonos. Még csak belepillantottam, de elég júnak tűnt, szerintem ebből minden kérdésedre választ kapsz. Ha mégsem találod meg, írj nekem aztán elküldöm.

Németh András 2013.05.02. 13:13:25

@Tina0611: humusz.hu/rovatok/komposztaljhu-peldak ha olvasni szeretnél a komposztálásról, itt pár napnyi anyagot találsz...

Masni 2013.05.02. 15:16:55

www.szike.zpok.hu/
ennél jobbat Magyarországon nem ismerek.

Tapmancs 2013.05.10. 13:00:49

@Tina0611: Aktuális még a komposztálási témakör? Mert múltkor (nem szándékosan) félrevezettelek a címmel.

Tina0611 2013.05.10. 14:45:15

@Tapmancs: Szia, igen, még nem történt különösebb előrelépés az ügyben, kivéve, hogy körbeérdeklődtem a szomszédságban, kiderült, valakinek van műanyag, nem büdös, viszont nem is használják a "termést" semmire.

kapanyél 2013.05.14. 08:15:33

@Tina0611: Nálunk is műanyag komposztáló van, nem büdös, pedig nyitva hagyjuk a tetejét, hogy érje a levegő. Lécekből, drótfonatból és vastag fóliából saját kezűleg is össze lehet dobni egy komposztgyűjtőt. A fűnyesedéktől kezdve az apróra szecskázott gallyakon át a konyhai hulladékig minden mehet bele, de a hús a döglegyek miatt kerülendő.
Aztán már csak forgatni, néha locsolni kell, és a kész komposztot lehetőleg ősszel a talajba forgatni (2-3 kg/nm.
A szobanövények átültetésénél elég a gyökérről a régi föld nagyját leszedegetni, és úgy átültetni. Lehet hozzá homokot, kavicsot keverni, de nem feltétlenül szükséges. A jobb virágföldekben benne van a tőzeg is, ezek persze drágábbak. Kókuszhánccsal is fel lehet lazítani a földet (vízbe kell rakni, sárszerű anyag lesz belőle, 1/6-od arányban kell a virágföldhöz keverni. Így könnyebb lesz a cserép (pl. nagy növényeknél), és virágföldből is kevesebb kell.
A szobanövények földje lehet, hogy nem penészes, csak a vízkő csapódik ki rajtuk. Állott vagy forralt és lehűtött vízzel érdemes locsolni.

Tina0611 2013.05.14. 09:04:37

@kapanyél: Nagyon szépen köszönöm a kimerítő választ!
süti beállítások módosítása