Mamutfenyők Magyarországon - Egy büszke tulajdonos fenyőnaplója

2013.03.05. 10:00 - kapanyél

Történetünk második része immár kis hazánkban játszódik. Az első részben megismerhettük a mamutfenyők fajtáit és titkait. Láttuk, milyen hatalmasra meg tudnak nőni, a fatömegük is óriási lehet, és igazi matuzsálemek élnek köztük a maguk több ezer éves korával. De mi a helyzet Magyarországon, vajon nálunk is megél ez a csodálatos faj?

A válasz igen, határozottan. Természetesen nincsenek olyan magas és idős példányai, mint az USA-ban, de azért találhatunk párat az ország különböző tájain. Gyönyörűek, érdemes felkeresni őket - főleg most, hogy kitavaszodott, és elindult a kirándulószezon. A listát itt lehet megtekinteni. 

E sorok írója 2006-ban hozta meg élete egyik legjobb döntését. Ősz volt, ültetési idő. Felkerestünk hát egy kertészetet Zala megye kellős közepén, mely több ezer csemetét tartott már akkor is. A végtelen hosszú hátsó kertben akadtam rá a picike mamutfenyő-csemetékre. Egészen pontosan hegyi, avagy óriás mamutfenyőkről volt szó, mint utólag kiderült. Három darabot sikerült szerezni belőle. Hazaértünk, elültettük és...sokáig nem történt semmi.

2006Dec28.jpg2006. december 28.

Ugyanis a fenyőcskék nem nagyon nőttek. Elsárgultak, bebarnultak, nem teljesen, de jól láthatóan - pedig kaptak enni, inni. Eljött a tavasz, majd a nyár, és az egyik, melyet egy kisebb vizesárok mellé ültettünk, végre elkezdett nyújtózkodni.

Utcai2007Nov06.jpg2007. november 6.

A másik kettő, az "Ikrek" viszont továbbra is vegetáltak, erőt gyűjtöttek. Még egy évet kellett várni, hogy ők is elinduljanak felfelé. Egészen szédítő belegondolni, hogy ezekből a kis, pár centis csemetékből mekkora fa nőhet...

Kerti2008Okt22.jpg2008. október 22. (kerti)

Ezek után gondoskodást nem nagyon igényeltek. Bírták a meleget, a hőséget, a hideget, a fagyot, a nagy esőket, szárazságot, mindent. 2 éves koruk után már nem öntöztük őket, és egyre jobban belelendültek. Az árokparti sokáig vitte a prímet (nyilván egy kicsivel több vízhez jutott és/vagy a talaj is jobb volt alatta), íme 3 évesen:

Utcai2009Szept27.jpg2009. szeptember 27.

Az Ikrek, melyek a hátsó kertben, egymás mellett kaptak helyet, sokkal visszafogottabban, de stabilan növekedtek. Körülöttük fajtársaik: ezüst, luc, duglász és egyéb fenyőfajták is szorgoskodtak, persze tisztes távolságban, katonás rendben.

utolso.jpg

A mamutfenyők érdekesen váltják színüket. Január-februárra pár águk mindig bebarnul (lásd következő kép), de ettől nem kell megijedni, a tapasztalatok szerint. Márciusban leginkább mélysötét zöldben pompáznak, májusra pedig élénk világoszöld hajtások jelennek meg rajtuk, a fák duzzadnak az erőtől.

KertiKicsi2013Jan12.jpg2013. január 12. (kerti)

Nyár végére erős, sűrű lombjuk lesz. Az utolsó két évben hatalmasat nőttek, legalább 30-40 centimétert évente, szinte minden irányban. A két kerti testvér annyira belelendült, hogy lassan utolérik árokparti társukat. Utóbbinak sajnos elszáradt az új csúcshajtása tavaly, le kellett vágni, de így is két és fél méter körül jár 6 éves korára.

Utcai2012Aug26.jpg2012. augusztus 26. (utcai)

Törzsük már nagyon erős, vastag. A háztól déli irányba ültettük őket, nemsokára remek hűs árnyékot fognak tartani a nyári napsütésben.

Kerti2012Aug28.jpg2012. augusztus 28. (kerti)

Még vannak ugyan nagyobb fák a kertben, többek közt 70-80 éves cseresznyék, almafák, de ha ilyen ütemben nőnek, gyorsan eljön az idő, amikor az Ikrek átveszik az uralmat a kert felett, és minden látogató szeme rájuk tapad először. Idővel talán a Wikipédia fenti listájába is bekerülnek, és ha így lesz, és bárki úgy gondolja, hogy szeretné megnézni őket, szívesen látom!

Szédítő belegondolni abba is, hogy ezek a fák akár ezer év múlva is ott lehetnek még; az Ikrek a kertben, a testvérük pedig az árokparton, miközben az ültetőjük (kissé fekete humorral szólva) már egy régészeti feltáráson vesz részt...

Köszönet a posztért V. Gábornak.

38 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niurka (törölt) 2013.03.05. 13:23:09

Az alcsútdobozi arborétumban is van. Mi az Amerikában honos déli élő tölgy latin neve és fel lehet-e Magyarországon nevelni?

kapanyél 2013.03.05. 19:47:55

@Niurka: Quercus virginiana, ha erre gondol. Hogy fel lehet-e nevelni, nem tudjuk, de ha faiskolában árulják, akkor elképzelhető. Mi nem tudunk róla...

tatyko 2013.03.05. 20:15:52

Budakeszi szélén van egy szép nagy példány... meg szüleim kertjében a Mecseken.

Niurka (törölt) 2013.03.05. 20:45:58

@kapanyél: Igen, azt hiszem. Ilyen "izék" lógnak róla, a "tipikus déli" fa, hajókat építettek belőle és úgy tudom csak az USA déli részén, illetve Latin-Amerikában honos.

Cpt. Flint 2013.03.05. 22:23:31

Kissé kételkedve olvasok a 70-80 éves cseresznye- és almafákról.
Sajnos az én mamutfenyőm kapott két egymás utáni erősen fagyos telet, elég kitett helyen, védelem nélkül, és végleg elpusztult. A himalájai cédrusom dettó.

Lajos ghr 2013.03.05. 23:40:33

himalájai cédrus:))))

ugatok 2013.03.06. 07:10:58

Nekem azért vannak kétségeim abban az ügyben, hogy a rozsdafoltos, kiszáradó ágak természetes folyamat részei. Magam 13 éve nevelgetek egy ilyen fenyőt a kertemben, s bosszankodom, mert már nekem is kellett kiszáradó vezérágat visszavágnom, s bizony nyáron is vagdalom a felismerhetetlen okból kiszáradó ágakat. Próbálkoztam már mindennel, de nem tudom megakadályozni, miközben csak a városban (Nagykanizsa)legalább 3 ilyen fáról tudok, melyek az enyéménél lényegesen egészségesebbek. Nem szeretném annak a bizonyos zalai kertnek rossz hírét, kelteni, de nekem is egy ilyen csemetésből való a fám, s már az is eszembe jutott, hogy onnan hoztam a fertőzést, melyet nem tudok, s a fa sem tud leküzdeni. Nekem sajnos eléggé rossz talajú, homokos kertem van, én nyáron sokat öntözöm a fa gyökerét. Úgy veszem észre azért a nagy meleget nem igazán szereti a fa. Valamikor a csurgói gimnázium bejárata előtt állt két hatalmas példány, én ott szerettem bele ezekben királyi teremtményekbe.

Gabez 2013.03.06. 09:43:32

@Cpt. Flint: miért kételkedsz? Még nagyapám ültette őket a 30-as években.

Gabez 2013.03.06. 09:44:11

@nomad: igen, remélem, mindhárom ilyen lesz, az a pár száz évet kivárjuk :)

Gabez 2013.03.06. 09:46:16

@ugatok: az egyik az Ikrek közül majdnem teljesen bebarnult, de aztán most az a legerősebb. Valószínűleg elért egy olyan talajréteget, ami jobb neki. Én nem szoktam levágni a barna ágakat, hagyom, had nőjön a fa úgy, ahogy akar. 2-3 hónap múlva meglátjuk, hogy idén mire jutnak a fenyők, tavaly nagyon sokat erősödtek!

Cpt. Flint 2013.03.06. 10:49:10

@Gabez: mert a nemesített gyümölcsfák többnyire nem szoktak addig elélni. nem akarlak megbántani, de teljesen biztos infó az a 30-as évekbeli ültetés? a családi emlékek már 50 évre is bizonytalanok szoktak lenni. nyilván (úgy) emlékszik rá valaki, hogy "ott mindig is cseresznyefa volt, már gyerekkoromtól", de mégsem olyan biztos, hogy úgy volt, vagy éppen lehet, hogy volt ott egy fa régen is, csak nem cseresznye, vagy volt ott egy cseresznye, csak éppen ez már annak az utódja...
milyen vastag? mert egy 80 éves, szabad állásban levő cseresznye szerintem minimum 60 cm-es átmérőjű törzzsel kell rendelkezzen. persze biztosat csak egy évgyűrűszámlálás mutat.
genetikailag persze akár sokkal-sokkal öregebb is lehet, ha mindig ugyanazt a fát klónozták (oltották tovább) újra és újra.

Gabez 2013.03.06. 10:59:48

@Cpt. Flint: ha küldök egy képet a törzs átmérőjéről, el fogod hinni? és kapok egy sört? :)
Nagyi ugyan 78 éves, de a memóriája még jó. Lemérjük a törzsét a cseresznyének! Mind a kettőnek (mert kettő van). Az almafáét is.

Gabez 2013.03.06. 11:26:38

@Cpt. Flint: nos a törzsátmérők: 1. cseresznye: 62 cm, almafa: 55 cm, 2. cseresznye: 75 cm.

Cpt. Flint 2013.03.06. 12:31:11

@Gabez: Akkor ha jól értem, a 78 éves nagymamád akkor született, mikor a nagypapád ültette a fákat... és emlékszik is erre.
De nekem amúgy mindegy, végül is minden lehetséges. Csak azért tettem a megjegyezést, mert a 80 éves cseresznyefa kissé emlékeztetett a "már Rákóczi is ült ez alatt a fa alatt" típusú UL-ekre.
A mi cseresznyefánk amúgy 40+ cm átmérőjű és kb. 30 éves. Sajnos már kezd betegeskedni.

Gabez 2013.03.06. 12:53:51

@Cpt. Flint: szívesen bemutatlak neki, ha ennyire hihetetlen a dolog számodra ;)

Cpt. Flint 2013.03.06. 13:18:06

@Gabez: mármint mi a hihetetlen? az, hogy emlékszik 0 éves korából arra, amint a leendő férje a leendő otthonuk kertjében épp' fát ültet? hát, ez valóban nem általános, de asszem, ezzel kapcsolatos tamáskodásomon a bemutatás nem segítene. ;o)
na, talán jobb lesz, ha nem offolok erről tovább.

Gabez 2013.03.06. 13:25:09

@Cpt. Flint: én azt nem írtam sehol, hogy arra emlékszik, h elültették - ezt csak te szűrted le valahogy. Arra emlékszik, h gyerekkorában már megvoltak ezek a fák, pár évesen.

Cpt. Flint 2013.03.06. 13:27:10

@Gabez: még egyetlen dolgot csak, ami eszembe jutott (ha esetleg te sem vagy teljesen biztos a fák korát illetően): kereshetsz régi fotókat és összehasonlíthatod a mai állapottal. ha a fényképeken pont ugyanott állnak az ugyanolyan fajtájú fák, esetleg még jellegzetes dolgokról (csonk, főágak stb.) egyértelműen azonosíthatóak is (és már akkor is megfelelő korúak/méretűek voltak), akkor egyértelműen igazolható a fák kora.

Gabez 2013.03.06. 13:28:37

@Cpt. Flint: utánanézek! Hátha lesznek régi fotók.

Cpt. Flint 2013.03.06. 14:07:54

@Gabez: már megbocsáss, de valami mindenhogy hibádzik sztem. mikor nagyid pár éves volt, akkor az általad bemondott kor alapján a fák is csak pár évesek lehettek. megint csak azt kell mondanom, kutya legyek, ha elhiszem, hogy egy pár éves gyerek pár éves, még nem is termő gyümölcsfákra emlékszik hetvenegynéhány év múlva. ha ő azokra a fákra gyerekkorából emlékszik, akkor azok a fák már akkoriban is elég nagyok lehettek. ez esetben vagy az van, hogy 100+ évesek és a dédapád ültette az első vh. előtt, vagy ezek a fák már mégsem azok a fák.
próbáld ki a fotós megoldást, ha akarod, az meggyőző lehet. de ha tényleg ilyen idős fák, akkor már lehet, hogy génbankban a helyük.

Cpt. Flint 2013.03.06. 14:14:01

@Gabez: na bocs, közben keresgéltem a neten, hogy van-e valami a gyümölcsfák várható életkoráról, de magyarul eddig nagyon kevés dolgot találtam és eléggé eltérőek is. a könyveim meg otthon vannak, ennyi. most láttam csak a fotós választ.
amúgy helyben vagyunk, itt vannak elvileg szakértők (én csak erdész vagyok, nem kertész), úgyhogy mondják meg ők (is), mennyire valószínűek a 80 éves nemes, termő cseresznye- és almafák. mert teremnek is, ugye?

ViktoriaF 2013.03.06. 16:59:26

@Niurka: Orokzold tolgynek lehetne a live oak-t forditani, Q virginiacus (Southern Live Oak), ahogy irtak elottem. Lattam olyan leirasokat, hogy megmarad New Jerseyben meg Oklahomaban is, elofordulhat, hogy Magyarorszagon is megmarad. (Q virginiacus var fusiformis)--Texasi orokzold tolgyrol azt irjak, hogy kulonosen elleallo lehet.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.03.06. 18:21:14

@Gabez: Első 25 évben igen gyorsan nő, majdnem év/ méter, ha tetszik neki a talaj:) A tövét az első pár évben takarni kell, mert télen fázik. A nyári évadban pedig bőven öntözni, mert szomjas, mint a Szabó bakter. A barnulás nem mindig száradás, hanem az örökzöldek időszakos levélcseréje. Már én is alá tudok feküdni - plus.google.com/photos/108433177149646014347/albums/posts?banner=pwa A soproni fenyőt ~ 1870 körül ültették.

Niurka (törölt) 2013.03.07. 01:23:47

@kapanyél: @ViktoriaF: Köszönöm mindkettőtöknek. Itthon hozzá lehet jutni? És van még egy fa, aminek nem tudom a nevét, csak körülírni, szóljatok, ha mehet!

Gabez 2013.03.07. 08:59:50

@Cpt. Flint: a bátyám és a sógorom is erdész (én is majdnem az lettem), majd megkérem őket, hogy erősítsék meg a fák életkorát, nekik talán elhiszed. ;)

@nomad: az enyémek már 7 évesek lesznek, kíváncsi vagyok, mekkorát nőnek idén! Nemsokára megyek Sopron felé pihenni, akkor megpróbálom felkeresni a környékbeli fenyőket és le is fényképezem őket. Ha sikerül, majd itt megosztom a nagyérdeművel a képeket.

Cpt. Flint 2013.03.07. 10:42:03

@Gabez: "nekik talán elhiszed" Ha Pressler-fúrót használnak, akkor igen. :o) Olyan egyszerűen (komolyabb kornál) nincs, hogy ránézek és megmondom.

Niurka (törölt) 2013.03.07. 19:00:44

@kapanyél: Belgiumban láttam. Valami fenyőfélének gondolom, örökzöld, szép magasra megnő, viszont nem normál levelei vannak, hanem úgy néz ki az ága, mint a tobzoska (hu.wikipedia.org/wiki/Tobzosk%C3%A1k). Húsos, méregzöld levelek egymásra simulva, a levelek vége szúrós, a magok is a fenyőtobozból kihulló magokra hasonlít.

kapanyél 2013.03.09. 22:57:57

@Niurka: Sajnos mi nem vagyunk jók fenyőfélékben, azt gondoltuk, valaki az olvasók közül megfejti a találós kérdést... Még ne adjuk fel a reményt!

kapanyél 2013.03.09. 23:00:11

@Cpt. Flint: Kedves Flint Kapitány! Niurka intézett hozzánk egy kérdést fentebb: "Belgiumban láttam. Valami fenyőfélének gondolom, örökzöld, szép magasra megnő, viszont nem normál levelei vannak, hanem úgy néz ki az ága, mint a tobzoska (hu.wikipedia.org/wiki/Tobzosk%C3%A1k). Húsos, méregzöld levelek egymásra simulva, a levelek vége szúrós, a magok is a fenyőtobozból kihulló magokra hasonlít." Hátha ismered...

Niurka (törölt) 2013.03.10. 00:26:23

@Lilienfeld: Imádlak (és megint találkoztunk :))). Köszönöm.

Lilienfeld 2013.03.10. 03:37:30

@Niurka: Szívesen :) Egyik kertészeti kiállításon láttunk egy méretes példányt, fotózkodtunk is vele. Onnan maradt meg :)

Niurka (törölt) 2013.03.10. 11:43:18

@Lilienfeld: Köszönöm. Jó a memóriád. :))

Jozsef Imre 2018.02.13. 09:24:39

kapanyél, @gabez,
Helyileg merre vagytok?
Én is szeretnék mamutfenyőt itthonra a kertbe.
Honnan tudnám beszerezni?
süti beállítások módosítása