Orbánc ellen orbáncfű - Meg enyhe depresszió és az ördög ellen is

2013.01.30. 10:15 - sztroberri

Szeretem a telet. Persze ez elsősorban a frissen hullott hóra és a száraz, napsütéses hidegre vonatkozik.

P1060946.JPG

Nem állítom, hogy a mostani szürke, lucskos idő túl sok boldogsághormont szabadít fel bennem, de kibírom. Több ismerősöm viszont már kifejezetten téli depresszióra panaszkodik és kedélyjavítók után kiált.

Nekik lehet segítség a közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum), melyet a népi gyógyászat már több mint 2000 éve használ. A Kárpát-medencében gyakori gyom- és gyógynövény (Magyarországon 8 faja ismert), ahogy a neve is mutatja, elsősorban gyors sebgyógyító és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. Teáját gyomor- és bélfekély, magas vérnyomás, emésztési zavarok, epe- és vesebántalmak ellen használják. Forrázatával bőrbántalmakat és nehezen gyógyuló sebeket, öblögetőként torokgyulladást és fogínysorvadást kezelnek.

Hypericum_perforatum_i01.jpg

A hosszúkás levelű, erdőkben, hegyi réteken, száraz lejtőkön gyakran előforduló, évelő lágyszárú növényhez több hiedelem kötődik; ezt különböző elnevezései is mutatják. Az egyik a Szent János/Iván virága, mert június 24-e környékén nyílnak aranysárga virágai. Kedélyjavító hatását is ennek tudja be a néphit: a nyáron összegyűjtött napsugarakat adja ki télen a növény főzete.

800px-Saint_johns_wart_flowers.jpg

Mivel virágzása a nyári napfordulóhoz közel esik, már ősidők óta fontos szerepet játszott az e nap tiszteletére rendezett szertartásokon. A Szent János-napi örömtüzeken égették, hogy megtisztítsa a levegőt, elűzze az ördögöt, és bő legyen a termés.

A Jézus füve elnevezés arra az eredetmagyarázatra vezethető vissza, mely szerint Jézus Krisztus keresztfája alatt nőtt. 5 szirma Jézus sebeit mutatja, a virágszirmok megdörzsölésére kiserkenő vörös nedv pedig Jézus vére.

Latin névváltozata, a fuga daemonum, 'démonok futása' arra a hiedelemre utal, hogy a növény el tudja űzni a rossz szellemeket, és feloldja az ördöggel kötött szövetséget. A növény leveleit a fény felé tartva apró pontok láthatók (illóolajtartók), melyekről azt tartották, hogy az ördög éjszaka tűvel átszúrja a leveleket, hogy megsemmisítse a növény csodatevő erejét. (A lyukaslevelűfű elnevezés is e perforált pontoknak köszönhető.)

Ördögűző hatása miatt az orbáncfű a boszorkányperekben is fontos szerepet kapott: a boszorkány a kínpadra lépés előtt kapott néhány cseppet a virág nedvéből, mely föloldotta az ördögnek tett fogadalma alól, és így már vallomást tehetett. Ezt azonban nem tudták mindenhol. 

A gyógynövény hatásait manapság is kutatják, mert bár az bizonyított, hogy enyhe és közepesen erős depressziónál eredményesen alkalmazható, de továbbra sem ismerik a pontos hatásmechanizmusát: mennyit kell szedni belőle, mitől függ, kire hogyan hat, ill. miért nem hatásos a súlyos depresszió kezelésénél. Azt viszont lehet tudni, hogy bizonyos gyógyszerekkel nem ajánlatos együtt szedni (altatók, hangulatjavítók, megfázás vagy asztma elleni szerek, véralvadásgátlók). Alkalmazása alatt bizonyos ételek is kerülendők (kávé, alkohol, csokoládé, füstölt húsok, joghurt), mert hányingert, hányást, vérnyomás-emelkedést okozhatnak.  

A kutatások során 1988-ban a New York-i Egyetem és a Weizmann Intézet munkatársai felfedezték, hogy az orbáncfű rendkívüli hatást fejt ki többek között az immunhiányos betegséget okozó vírusra, a HIV-re. Azóta több esettanulmányt is publikáltak, melyek orbáncfűvel kezelt AIDS-betegek állapotának jelentős javulásáról számoltak be.

Ahogy az antidepresszánsoknál, úgy az orbáncfűnél is ügyelni kell arra, hogy szedését nem lehet hirtelen abbahagyni, mert elvonási tünetek léphetnek fel. Legjobb, ha a szedés kezdetekor és a végén is kikérjük szakember tanácsát, mint ahogy a közkedvelt hangulatjavító gyógyszereket sem a szomszédasszonytól ildomos beszerezni.

Egyébként meg örüljünk, hogy egyre hosszabbak a nappalok, most már tényleg nincs nagyon messze a tavasz!

Forrás itt, itt és itt.

5 komment Címkék: gyulladáscsökkentő gyógynövény orbáncfű antidepresszáns gyomnövény sebgyógyítás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyekmec 2013.01.30. 21:22:14

sárkány ellen sárkányfű

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.01.30. 21:23:53

Van egy ősibb, Noéig visszavezethető:) youtu.be/ZDNlhPe34uo Üdv

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.01.30. 22:29:31

A középkor fantáziadús megoldásain mindig meglepődik az ember. Remek poszt.

trolipotlo 2013.01.30. 22:35:04

Hihetetlen, hogy ma minden blogbejegyzés címe burkolt ballib kormányellenes kirohanás. ;)
süti beállítások módosítása