Lomtalanítás helyett

2012.06.19. 12:00 - sztroberri

Itt a nyár, a lomtalanítások legfőbb ideje, sokan mégsem vagyunk képesek megválni régi, látszólag már semmire se jó dolgoktól. Ezért első menetben ide-oda tologatjuk a lakásban, aztán levisszük a pincébe vagy ki a telekre „jó lesz még valamire” felkiáltással.

Pedig nem is minden szemét, ami annak látszik, néha egy kis fantáziával egészen jó dolgok születnek. Elsőként a most legaktuálisabb „lom”: a sörös-, boros-, miegyéb-üveg. Nem állítom, hogy minden focirajongó egyben nagy alkoholfogyasztó is, de az biztos, hogy a nagy melegben, jó társaságban, remek meccsek alatt jobban csúszik a sör. Egy korábbi posztban már említettük a sörösüvegekből lerakott kerti utat, de készíthetünk a teraszra „függönyt” vagy ágyásszegélyt is a vissza nem váltható üvegekből.

üvegfüggöny.jpg

üveg ágyásszegély.jpg

Az ásványvizes üvegből egy kis kézügyességgel remek permetező locsolót rittyenthetünk. A kis kerekek helyett az egészet lelógatva is praktikus esőztetőt kapunk.

öntöző üveg.jpg

Azt már többször állítottuk a blogon, hogy ültetni szinte mindenbe lehet, ha gondoskodunk a megfelelő vízelvezetésről, nehogy a pangó víz tönkretegye a növényeket. A régi bútoroknál is érdemes meggondolni, kidobás helyett nem rendezhetjük-e be velük a kert egy-egy szegletét vagy akár a teraszt, erkélyt. Az emberi használatra talán már alkalmatlan székekben a virágok nagyon is szeretnek elücsörögni.

szék2.jpg

A kiszolgált komód vagy szekreter fiókjait beültetve biztosan sok dicséretet zsebelhetünk be.

szekreter.jpg

komód.jpg

A pincében, kamrában porosodó hordót vagy dézsát fűrésszel teraszos kertté varázsolhatjuk. Ha vízszintesen nem választjuk el egymástól a gyűrűket, akár komplett zöldségeskertünk is lehet: a tetejére a sok földet igénylő paprika, paradicsom, lejjebb pedig először a magasabbra növő (tárkony, zsálya, bazsalikom), majd legalulra az alacsonyabb fűszernövények (kakukkfű, majoránna, oregánó stb.).

hordó.jpg

A konyhában is hamar összegyűlnek a kacatok, de ezeket sem kell feltétlenül kidobni: kiürült teás vagy konzervdobozok kisebb növények otthonává válhatnak. Régi teáskannát, szép lábast, a nagyi gyümölcsmosóját vagy tésztaszűrőjét mind beültethetjük vidám virágokkal.

 

teásdobozok növény.jpg 

tésztaszűrő, güymölcsmosó.jpg

teáskanna.jpg

Aki pedig az autójával életre szóló barátságot kötött, nem kell, hogy megváljon a családtaggá emelt járgánytól.

bogár.jpg

Egyéb ötletek?

Forrás itt és itt.

További ötletek Facebook-oldalunkon!

10 komment Címkék: újrahasznosítás ültetés recycling

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bartush 2012.06.19. 16:25:54

Így képen nagyon jó pofa, de valóságban az ilyesmi nekem csak szemét. Elviszem inkább a szelektív szemétgyűjtőig.

2012.06.19. 17:49:44

Egy kórház udvarán láttam: egy vaságy közepébe ületettek virágokat, képem sajnos nincs róla, de a virágyágy itt szó szerint volt értendő.

anabi2002 2012.06.19. 18:22:51

Van egy gyönyörű belül fém, kívül terra teás kannám, amit sikerült tönkretennem, viszont ültetni még lehetne bele. Hogyan oldható meg a víz elvezetése?

2012.06.19. 18:39:08

Nem volt ennyire szép, de valami ilyesmi: magyar kórház, magyar vaságy.

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2012.06.19. 19:09:58

@anabi2002: A legegyszerűbb az aljára agyagcserép-darabokat tenni, és óvatosan öntözni, így a cserépdarabok beszívják a felesleges vizet.

anabi2002 2012.06.19. 21:13:54

@sztroberri: Nagyon köszönöm! Utálok lomokat felhalmozni, de ezt sajnáltam volna kidobni. Így már nyugodt lesz a lelkem:)

hannamontanna 2012.06.28. 11:38:09

Tud valaki segíteni abban, hogy hogyan lehet "felfűzni" az üvegeket (1. kép) Ki kell fúrni az alját is? Hogyan? Mivel? vagy más tipp?....köszönöm..

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2012.06.28. 12:05:15

@hannamontanna: A képen látható "függöny" készítője kifúrta az üvegek alját (létezik üvegfúrófej) és betonvasra fűzte fel őket.

hannamontanna 2012.06.28. 15:18:24

@sztroberri: Köszönöm, én is valahogy így gondoltam..... lehet, hogy megalkotom, csak sűrűbb elhelyezéssel.
süti beállítások módosítása